Hazaért a különdíjas ODOO-ház

Speciális kamionok szállították haza Madridból az előkelő hatodik helyen végző ODOO házat, amelyet a Műegyetem diákjai újra felépítettek a BME kampuszán, és a héten bemutatták a nagyközönségnek is.

A dobogós helyezések mellett, a versenyen kívüli „mesterséges világítás” és „belsőépítészet” kategóriákban különdíjakkal tér haza a magyar csapat.

 

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem november 6-án bemutatta azt a szolárházat, amely szeptember végén a madridi Solar Decathlon Europe nemzetközi versenyen 3 kategóriában is dobogós helyen zárt, valamint két kategóriában – „mesterséges világítás” és „belsőépítészet” – különdíjjal is jutalmazták. A tervek szerint 2014 nyaráig áll a fiatal kutatók és az érdeklődő szakmai közönség rendelkezésére az aktív ház, amely számos innovatív megoldásnak köszönhetően két-háromszor annyi energiát képes termelni, mint amennyit fogyaszt.

 

ODOO projectet tíz szempont alapján értékelték a versenyen. A mérnöki és szerkezeti megoldások kategóriában és a komfort kondíciók területén második legjobbnak bizonyult, míg az energiahatékonyság kategóriában harmadik helyezést ért el a nemzetközi mezőnyben. A fenntarthatóság” kategóriában pedig dicsérő oklevéllel emelték ki a negyedik helyezett csapatot.

 

Képgaléria Odoo ház

A verseny két hetében több különdíjat is kiosztottak. A belsőépítészeti különdíj (Interior Design out of Contest Award) alkalmával a ház belső kialakítása kapott dicséretet. Az Osram támogatásával az ODOO-házba különleges LED megoldások kerültek, amelynek köszönhetően a világítás különdíjjal (Honourable Mention for Electrical Lighting Design) is jutalmazták hazánkat.

 

„A fenntartható építészet feladatai közé tartozott az energiahatékony technológiák integrálása is. Az egyik szempont a napelemekkel nehezen megtermelt energia hatékony felhasználása volt, a másik a belsőépítészeti elképzelésekhez való illeszkedés. A kialakított világítással a tiszta tér látványát nem zavarják lámpatestek, és arra is ügyelni kellett, hogy a nappali „egy nagy tér” hangulatát az este folyamán különböző térrészek megvilágításával, bensőségesen szét lehessen bontani. Ennek elérésére a speciálisan ehhez a projecthez gyártott fa, sávos álmennyezet hornyaiba rejtett LED-sávok bizonyultak a legjobb megoldásnak. Mivel a központi épületfelügyelet segítségével valamennyi beépített LED-es eszköz szabályozható, akár egy halvány alapvilágítás egy erős asztalvilágítással is kiegészíthető. Ez nem csak költséghatékony, de kellemes hangulati elemként is szolgált” – mondta Baktai Gábor, az Osram Magyarország projektmenedzsere.

 

„A LED termékek legfontosabb előnyei, hogy lámpatest nélkül beépíthetőek, fényerejük szabályozható, káprázatmentes, kellemes színhőmérséklet érhető el, amely a látáskomfortot szolgálja. Üzemeltetésük egyszerű, és hosszú élettartamuk a „zöld gondolkodást” szolgálják, hiszen hulladék csak hosszú évek után keletkezik” – tette hozzá a szakember.

 

Az ODOO-házon hetven diák közel két évig dolgozott, amely a közönségszavazáson a negyedik legnépszerűbb lett, a román Prispa, a spanyol Ekihouse és az egyiptomi Slides mögött.

Forrás:


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.