Nem én vagyok kávéfüggő, hanem a génjeim!

Egy kutatás szerint két gén eltérésein alapul, hogy az emberek többet vagy kevesebbet fogyasztanak a világ legnépszerűbb serkentő szeréből.

A kutatók azt állítják, azok az emberek, akik a két gén „magas fogyasztású” változatával rendelkeznek, jellemzően több kávét isznak azokhoz képest, akik az „alacsony fogyasztású” variánssal rendelkeznek.

„Ez fantasztikus dolog” – állítja a PLoS Genetics szaklap áprilisi számában közzétett tanulmány társszerzője, Dr. Neil Caporaso, az USA Országos Rákkutató Intézetének genetikusa. „Az emberek nem is gyanítják, de a genetika jelentős szerepet játszik számos viselkedésben, többek között a dohányzásban és az alkoholfogyasztásban is. Most pedig az is kiderült, hogy abban is szerepet játszik, mennyi kávét iszunk.”

A két szóban forgó gén a CYP1A2 és az AHR. Az előbbit a koffein anyagcseréjével hozták összefüggésbe, az AHR pedig a CYP1A2 aktivitását szabályozza.

Foto:123rf.com

„Már néhány évtizede tudjuk, hogy a CYP1A2 gén felelős a koffein anyagcseréjéért” – mondja Caporaso. „Az új technológiának köszönhetően azonban most első alkalommal azt is sikerült kimutatni, hogy ez a gén felelős az öröklött különbségekért abban a tekintetben, mennyi kávét fogyasztanak az egyes emberek.”

A tanulmány során a kutatók az örökletes vonások rendkívül komplex letérképezése mellett a koffeinfogyasztási mintákat vizsgálták több mint 47 ezer amerikai és európai származású emberben öt különböző kutatásban. A kutatások metaelemzéséből az derült ki, hogy a CYP1A2 vagy az AHR legmagasabb koffeinfogyasztású genotípusával rendelkező emberek 40 milligrammal több koffeint fogyasztottak, mint azok, akik a legalacsonyabb fogyasztású genotípussal rendelkeztek.

Fotó: 123rf.com

Caporaso szerint most tehát néhány egyértelmű genetikai markerre leltünk, amelyek segítségével ellenőrizhetjük, hogyan befolyásolják az anyagcsere folyamatokat. Az emberek úgy gondolhatnak a koffeinre, mint egy általánosan biztonságos anyagra. Olyannyira, hogy a kutató azt tanácsolja mindenkinek, hogy egy csésze kávét kortyolgatva olvassa át a kutatásról készült beszámolót.

Forrás: https://napidoktor.hu/index


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.