A csecsemők álmukban is tanulnak

Egy új tanulmány állítása szerint a csecsemők nyilvánvalóan álmukban is fejlődnek, méghozzá tanulással.

Egy újszülött idejének nagy részét alvással tölti, így újonnan felfedezett képessége döntő lehet a világhoz való gyors alkalmazkodás elsajátításában és a túlélés biztosításában.

A kísérletben, amelyben 26 kisbabát vizsgáltak alvás közben, zenei hangokat játszottak le, majd ezt követően egy enyhe levegőfuvallatot fújtak a szemükre. Mindezt 200-szor megismételve egy félóra leforgása alatt. A vizsgálat alatt egyértelmű agyi aktivitás volt mérhető a babáknál. A babák megtanulták, hogy a zenei hangok után várható a fuvallat, így több esetben már előre összeszűkítették szemüket a zenei motívum végén.7870?Bámulatos, hogy milyen gyorsan tanulnak? – mondta William Fifer a Columbiai Egyetem kutatója, majd hozzátette: ?a tanulási szakasz csak 30 percig tartott, de azt hiszem ennek a fele is elegendő lett volna. Azt már rég tudtuk, hogy a babák agya úgy viselkedik, mint egy információ-szivacs, de csak most vettük észre, hogy alvás közben is hasonlóan működnek. Bár nincsenek túl jó eszközeink a csecsemők agyi funkcióinak felbecsülésére, ez a vizsgálat betekintést nyújthat az agy korai fejlődésének rejtelmeibe.?

Forrás: