16 jel, hogy túl szigorú a szülő!

Éreztük már olykor, hogy talán kissé túllőttünk a célon, és túlságosan szigorúak voltunk a gyermekünkkel? Íme annak a jelei, hogy nem tévedünk!

Amennyiben megfordult már a fejünkben egy-egy vita után, hogy talán túlságosan szigorúan bántunk gyermekünkkel, kideríthetjük, valóban túlzásba visszük-e a szigort. Akár az anya, akár az apa szerepében vagyunk, a túlzott szigorúság nem mindig vezet eredményre.

Ellenkezőleg, dacot szül és talán még rossz irányba is viszi a gyermeket. Mi a még egészséges határ? Íme 16 jele, hogy túlságosan szigorúak vagyunk, valamint a megoldási lehetőségek!

1. Túl sok szabályt állítunk fel, majd azokat mindenáron be akarjuk tartatni a gyermekkel. Néhány szabály bőven elég, de azokat következetesen tartassuk be, és ne egyszer így, egyszer amúgy viszonyuljunk a dologhoz: vagyis hol elnézzük a gyermeknek, ha nem tartotta be a szabályt, hol pedig nem, sőt, kiabálunk vele emiatt!

2. Üres fenyegetőzés. Az olyan típusú fenyegetőzések, mint az „összes játékodat összetöröm”, vagy „elzavarlak a háztól”, amelyekről a gyermek maga is tudja, hogy nem tesszük meg, nem érnek semmit. Az üres fenyegetőzés ott van, a csemete érzi a fenyegetettséget, de azt nem követi tett.

Dacból azt is odavághatja, hogy „hát jó!”, és ekkor a szülő fog visszakozni. A legtöbb ilyen szituációban látszik, hogy már a szülő sem hisz abban, amit mond.

3. Mindent ne határozzunk meg, és ne írjunk elő! A csemete személyes ízlését ne korlátozzuk! A szülő dolga az, hogy bizonyos területeken szabályokat állítson fel a gyermeknek, így az iskolával, tanulással, viselkedésével, másokhoz való hozzáállásával kapcsolatban például, de van, amit felesleges meghatároznia: például, a személyes dolgait, vagy azt, hogy milyen holmit vesz fel a gyermek.

Ha neki egy bizonyos stílus tetszik, hadd viseljen olyan ruhákat, persze az ésszerűségen belül! Ha hideg van, és nem aszerint öltözne, magyarázzuk el neki, miért nem jó, amit csinál! Beleszólni az ilyesmibe csak bizonyos esetekben kell: például, ha netán agresszív, nagyon szókimondó, megalázó szövegeket tartalmazó zenét hallgat, erőszakos számítógépes játékot játszik és úgy ítéljük meg, hogy ezek rossz hatással lesznek/vannak rá.

4. A szeretetet ne kössük tettekhez! Ne mondogassunk olyanokat, hogy „szeretlek, de elvárom, hogy így és így viselkedj”, mert nem célravezető! Ne romboljuk le az önbizalmát olyan megjegyzésekkel, hogy „ostoba/szemét vagy, ha nem így és így teszel”!

5. Vigyázzunk a szánkra! Ne csak arra, hogy mit mondunk, hanem arra is, hogy hogyan, mivel a hangszín is számít. Még ha vita van, akkor is célszerűbb nyugodtan beszélni.

6. Ha azt kérjük a gyermektől, hogy tegyen meg valamit, és az túl nehéz, kezdetben dolgozzunk vele együtt! Ne legyünk túl szigorúak azáltal, hogy magára hagyjuk, oldja meg maga, amihez nem is igazán ért. Ha valamit megmutatunk neki, utána lelkesebben fog hozzá. Parancsolgatás és szidás helyett pedig biztosítsuk afelől, hogy azt a dolgot meg tudja csinálni!

7. Amikor a gyermeknek kialakul a baráti köre, a barátokat gyakran hazahívja. Ne kritizáljuk sosem előttük, ne emlékeztessük a szabályokra, ne hasonlítgassuk őt másokhoz, kiemelve azokat, akik valamiben jobbak, mint ő. A gyermek egyszer csak nem fog többé hazahozni senkit, mert kellemetlen helyzetbe hozta a szülő. Ez az első lépés a távolságtartáshoz és az eltávolodáshoz.

8. A gyermek egyre kevesebbet mond el. Nos, ez elég egyértelmű jel arra, hogy túl szigorúak vagyunk vele. Lehet, hogy megnyertünk egy csatát, de elvesztettük a háborút. Nem fog beszélni semmiről, ami különösen lelkesíti, vagy nyomasztja őt, szorongást okoz neki, mert nem érzi úgy, hogy lehet ennyire nyitott a szülővel szemben. Ne érjük el, hogy szinte csak titkai legyenek előttünk!

9. Amint már feljebb is említettük: a gyermek túlzott szigorúság esetén nem csak mesélni nem fog a szülőnek, de már ismerőseit, barátait sem mutatja be otthon, és nem hív meg senkit. Ha azt szeretnénk, hogy újra tisztában legyünk vele, kikkel barátkozik, vegyünk vissza a szigorból!

10. Túl szigorú az a szülő is, aki nem hallgatja meg a gyermekét, és azt gondolja, hogy igaza csak neki lehet. A csemete a véleményét elmondhatja, legfeljebb nem értünk vele egyet. Ne nyirbáljuk meg az önértékelését azzal, hogy nem is vagyunk igazán kíváncsiak a véleményére!

11. Ne csak tanuljon az a gyermek! Nagyjából egyforma arányban kell, hogy legyen egymással a tanulásra és a játékra, szórakozásra fordított idő, különben a gyermeket nem kompenzálja semmi, amiért annyit tanul, vagy jól sportol. Tele lesz a feje információval, de nem tudja, hogyan használja azt, és nem vezeti le az energiáit sem.

12. A szülő figyeljen meg más szülőket! Nem biztos, hogy mindenben csak az ő módszere a helyes! Ha például, még szülői felügyelet mellett sem igen engedi a gyereknek, hogy online legyen, valóban túl szigorú.

13. Mindent megtiltani hiba, de nem meghatározni, hogy mi megengedett, és mi nem, szintén probléma! A gyermek megzavarodik ilyen helyzetben, és nem tudja, mihez igazodjon.

14. Ne határozzuk meg, hogy a szabály az szabály, és más lehetőség nincs! Bizonyos esetekben nem működik egy forgatókönyv: például, a tini hazajönne, de kiderül, hogy aki elhozta volna kocsival, berúgott; ilyenkor természetes, hogy a gyermek a szülőt felhívhatja segítséget kérni.

Biztosan érte jönnek, nem fogják hagyni, hogy kóboroljon az éjszakában. Az sem megbocsáthatatlan, ha a gyermek nagyon jól érzi magát valahol, és kicsit később szeretne hazajönni.

15. A tekintélyelvűség sem éppen célravezető! Igen, a gyermek tisztelje a szülőt, fogadjon szót neki, a tekintélyelvűség azonban sokszor túl nagy elvárásokat ró a gyerekre, túl kemény vele, sokszor az előrehaladott korával példálózik, pedig ha valaki jóval idősebb, az nem egyenlő azzal, hogy mindenben neki van igaza.

16. Talán mondani sem kell, hogy a gyermek jobban szereti az olyan szülőt, aki kimutatja iránta a szeretetét: a túlságosan hidegen, ridegen viselkedő anya és apa nem jelent akkora biztonságérzetet számára, sőt, sok esetben inkább fél tőle. Ha a szülő kemény és még hideg is, az nagy probléma!

Forrás: