Túl korai még a szex?

Szülői felvilágosítás az információ korszakában. Mikor, hogyan és mit mondjon egy szülő a gyermekének a szexről?

A fiatalok azt hihetik, mindent tudnak a szexről, anélkül, hogy megtapasztalták volna. Az internet világa olyan kapukat nyit meg előttük, amire a szüleik ennyi idősen nem is gondoltak volna. Vajon elavulhat-e a szülői szó, ha a kamasz felvilágosítása a téma?

Az információ korszakában egyre kisebb az esély arra, hogy a kamaszodó fiatalok valóban a szülőktől hallanak első kézből a szexről. Ennek ellenére fontos, hogy a szülők leüljenek és beszélgessenek a gyerekükkel a kényes témáról.

Egyrészt így megtudják, mi az, amiről már önállóan is gyűjtött információt, illetve hogyan értelmezte azokat. Hiszen a szexről nem elég olvasni. Amíg meg nem tapasztalták, addig rengeteg kérdés és furcsaság lengi körül a témát, amit a szülő segíthet megfejteni.

Önmegtartóztatás

A szülő akkor lenne a legboldogabb, ha a kamasz gyermeke egyáltalán nem kacsingatna még a szex felé. A hormonok viszont beindultak és még a tiltó szó sem segít eltántorítani a témától a tinit. Ráadásul ez a hozzáállás kevésbé vezet sikerre, hiszen a felnőtteket nem lehetetlen kijátszani. Sokkal jobb, ha megérti a gyerek, hogy bármilyen gondja vagy kérdése támad, a szülők mindig segítenek. Persze nem árt hangsúlyozni a saját véleményünket, miszerint az elkapkodott szex nem sok jóhoz vezet.

szex94

Kiegyensúlyozott kapcsolat

Az érzelmi viharok, a feszült légkör és a folytonos nézeteltérés egyik fél dolgát sem könnyíti meg. A szülőnek be kell látnia, hogy azzal segít, ha elnéző. Bensőséges kapcsolatot kialakítva, megegyezhet a gyermekével, hogy elsőként vele beszéli meg, még mielőtt sor kerülne a szexre. Így ő is nyugodtabb lesz és a fiatal is tudja, hogy van kihez fordulnia.

Iránymutatás

Hagyjuk, hogy kérdezzen a tini. Meg kell találni azt a hangot, amivel a legkevésbé érzi kínosnak, hogy a saját szüleivel erről a témáról beszéljen. Könnyebb a gyereknek, ha csak egy felnőtt van jelen, így előbb feloldódik és megnyílik. Az őszinteség mellett fontos, hogy ne legyen tabutéma. A szülő pedig a saját válaszaival megpróbálhatja irányítani és az általa követett normákat átadni.

Időzítés

Minden szülő érezni fogja, ha a gyermekének érdeklődési köre megváltozott. Ha előbb nem is, az első barát vagy barátnő megjelenésével valóban küszöbre kerül a téma. Persze az első néhány perc kellemetlen lehet, de nem szabad elfelejteni, hogy a saját gyerekünkről van szó. Mi neveltük, így előbb, vagy utóbb, de meg fogjuk találni a közös hangot.

Forrás:


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.