A diploma fogyaszt

A kétéves főiskolai képzésen résztvevő nők esélyesebbek a túlsúlyra és az elhízásra, mint azok a társaik, akik négy éven át koptatják a felsőoktatás iskolapadjait.

Az Obesity hasábjain megjelent új tanulmány során a kutatók összehasonlították a férfiak és nők testsúlyát illetve más életmód-faktorait a két-és négyéves hallgatók állományában. Minnesota állam 14 kétéves és 13 négyéves képzést nyújtó felsőoktatási intézményéből 16 539 hallgató adatait vetették össze. Kérdőívek segítségével mérték fel a testsúlyukat, fizikai aktivitásukat, üdítőital és gyorsétel-fogyasztásukat, fogyási módszereiket.13090A kétéves képzést látogató nők között több túlsúlyost és elhízottat találtak, ők kevesebbet is mozogtak, többet néztek tévét, több üdítőt és gyorsételt ettek, a fogyást pedig tablettáktól remélték. Különös, de a négyéves képzés hölgy résztvevői hajlamosabbak arra, hogy káros módszerekkel tartsák kordában testsúlyukat, mint például hashajtókkal és a falásrohamokat követő önhánytatással.

A férfiak esetében kisebb eltérés mutatkozott a kétféle képzés hallgatói között. Mikor a kutatók rögzítették az olyan faktorokat, mint az életkor, a rassz, a nemzetiség és az életkörülmények, az összefüggések nagy része megmaradt. Az átlagos diákok egyébként sem tartották be a nemzeti egészségügyi ajánlásokat. ?Ha a diákok státusza és súlyváltozásai jelentősek maradnak a rögzített modellekben, akkor az arra utal, hogy más életmóddal kapcsolatos faktorokat is meg kell vizsgálni a jövőben.” – írták a szerzők.

Forrás: