A gyógyításban a táplálkozás is fontos

Júniustól már akár napi 8 órában is találkozhatunk dietetikusokkal a járóbeteg-ellátásban, egy rendeletmódosítás ugyanis optimalizálta a táplálkozási szakemberek tevékenységeit a szakrendeléseken is.

Nagy előre lépés a járóbetegek ellátásában, hogy a módosítás alapján napi 2-4 órában lesz biztosított dietetikus szakemberek jelenléte. Érvényes ez azokra az intézményekre, ahol legalább két olyan szakrendelés folyik, melynek során a dietetika, a táplálkozás jelentős szerepet játszik a kezelésben.

Ilyen szakrendelések például a jól ismert diabetológia mellett a belgyógyászat, a kardiológia, az onkológia, az allergológia, a nefrológia, a gyermekgyógyászat és szülészet-nőgyógyászat is. Akár napi 8 órában is rendelhet dietetikus olyan intézményekben, ahol a fentiek közül három szakrendelés is megtalálható.

Ez azt jelenti, hogy a szakrendelések ideje alatt a betegek rendelkezésére áll dietetikus szakember, aki dietetikai-táplálkozási szaktanácsadással segíti gyógyulásukat. Nem mindegy ugyanis, hogy egy vesebeteg mit és mikor fogyaszt, és egy epeműtéten átesett sem kaphatja ugyanazt az ebédet, mint egy szívbeteg.

A június elsejétől életbe lépő módosítás nem csak a járóbeteg-ellátást érinti, de a kórházakban dolgozó dietetikusok munkáját is. A személyi minimum feltételek eddig a fekvőbeteg-ellátásban sem voltak optimalizálva: előfordult, hogy egy szakemberre 160 beteg is jutott. A módosítás szerint a kórházaknak 100 ágyanként kell biztosítania 1 fő dietetikust, aki naponta maximum 10 beteggel foglalkozhat egyénileg.

Dietetika számokban:
– Dietetikus képzés az 1920-as évek óta létezik hazánkban, elsőként Dr. Soós Aladár indított diétás néne képzést.
– 1975-ben Budapesten indult főiskolai képzés 40 fővel.
– Pécsett 1990-től van dietetikus képzés, az első évfolyamból 14-en diplomáztak.
– Napjainkban 60-70 fővel indulnak évfolyamok, a dietetikus mostanra divatszakma lett.
– Magyarországon jelenleg 2000 dietetikus dolgozik, többségük a fekvőbeteg-ellátásban.
– 2008-tól Táplálkozástudományi Mesterszakon szerezhetnek egyetemi diplomát a főiskolát végzett dietetikusok.

„A korábbi rendelet szükség szerint határozta meg a dietetikusok létszámát a különböző intézményekben, és a járóbeteg-ellátásban többnyire csak a diabetológiai szakrendelésen végeztek szaktanácsadást. A hatályba lépett módosítás lehetőséget biztosít arra, hogy a dietetikusok végre megfelelő létszámmal tudják munkájukat a biztonságos betegellátás érdekében ellátni az intézményekben. További pozitívuma a módosításnak, hogy a járóbeteg-szakellátásban is kötelezővé teszi a dietetikusok foglalkoztatását, ily módon elérhetővé válik minden beteg számára az adekvát szaktanácsadás.”– mondta el Kubányi Jolán, a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének elnöke.

A dietetikusok célja, hogy a jövőben az alapellátásban is megjelenjenek, akár háziorvosi praxissal összevonva, akár önállóan.

Forrás: