Nagyevőknek: Társadalmi státusz!

A kutatók kimutatták, hogy az önmagukat gyengének tartó fogyasztók nagyevéssel próbálják növelni társadalmi státuszukat.

A Journal of Consumer Research szaklapban megjelent tanulmány szerzői egyik kísérletükben azt mutatták ki, hogy a fogyasztók a nagyobb élelmiszeradagokat a magasabb társadalmi státusszal teszik egyenlővé. A kísérlet alanyai például azt érzékelték, hogy azok a fogyasztók, akik nagyobb adag kávét választottak, magasabb státusszal rendelkeznek, mint azok, akik közepeset vagy kicsit választottak, még akkor is, ha az áruk azonos volt.

Más kísérletekben az önmagukat gyengének tartó fogyasztók nagyobb zsemlét választottak, mint a többi fogyasztó. A kutatók azt is kimutatták, hogy az alanyok nagyobb adag desszertet választottak, amikor valamilyen társas eseményen voltak, mint amikor egyedül voltak.

Fotó: 123rf.com

„Állandó irányvonal az élelmiszervásárlásban az, hogy a fogyasztók egyre többet esznek” – írják a szerzők, David Dubois, Derek D. Rucker és Adam D. Galinsky. „Még ennél is aggasztóbb, hogy az élelmiszerfogyasztás növekedése különösen a sebezhető populációkban gyakori, például az alacsonyabb társadalmi-gazdasági státuszú emberek körében.”

Szerencsére van remény az elhízás visszaszorítására. Amikor a kutatók azt mondták a résztvevőknek, hogy a nagy presztízsű eseményeken kisebb adagokat szoktak felszolgálni, az alanyok kisebb és kevesebb kalóriát tartalmazó ételeket választottak.

Forrás: https://napidoktor.hu/index


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.