Ha az erősebb nem erősebb, hosszú a házasság

Kövér férj, vékony feleség a boldog házasság titka? Egy tanulmány kimutatta, hogy a házasság tartósabb, ha ez a felállás.

Úgy tűnik, a boldog házasság titka csupán abban rejlik, hogy a feleség legyen vékonyabb a férjénél. Egy négy éven át tartó tanulmány ugyanis kimutatta, hogy mind rövid, mind hosszú távon az az üdvös, ha a nő BMI-indexe – ami a testsúly és a testmagasság alapján számítható ki – alacsonyabb a férfiénél.

A jelenség mögött egyrészt az áll, hogy a férfiak vonzónak tartják, ha feleségük csinos, másrészt maguk a nők is magabiztosabbak vékonyabban, mert érzik, hogy férjük még mindig kívánja őket.

A Tennessee Egyetemen készült tanulmány során 169 harmincöt év alatti házaspárral félévente különböző kérdőíveket tölttettek ki négy éven keresztül. Az eredmények azt mutatták, hogy a magasabb testtömeg-indexszel rendelkező férfiak a házasságuk elején és később is boldognak érezték magukat, és ugyanez volt a helyzet a férjüknél alacsonyabb súlyú nők esetében is.

hazassag2

A tanulmány szerzője, Andrea Meltzer így nyilatkozott: „Vizsgálatainkból arra derült fény, hogy bármilyen testsúlyú nő boldog lehet a házasságában, ha a megfelelő partner mellett él. A súly nem önmagában érdekes, csupán a társ méreteihez viszonyítva.”

A szakemberek úgy vélik, a fenti jelenség mögött az a tény áll, hogy a férfiak elégedettebbek egy olyan kapcsolatban, ahol magukat érzik erősebbnek. Susan Heitler párterapeuta elmondta, hogy a testsúly mellett a jövedelem, az intelligencia, az iskolai végzettség is ilyen tényezők.

Jean Hannah Edelstein, párkapcsolati szakértő ehhez még hozzátette: „Kétlem, hogy egyetlen férfi is csupán túlsúlyos volta miatt elutasítana egy nőt, ha emellett nem állna még valami más ok is a háttérben.”

vid4u.init(480,360,’Yxu0FQQ9yi’,null,3);

Forrás:


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.