Megfejtették a búza genetikai kódját?

Brit, amerikai és német kutatók megfejtették a kenyérbúza genetikai kódjának kulcsfontosságú részeit, ami hosszú távon segítheti a világon az egyik legfontosabb gabona előállításának biztonságát.

Az igen összetett és kivételesen nagyméretű kenyérbúzagenom teljes analízisét a Nature tudományos folyóiratban tették közzé. Az eredmény alapvető áttörést hozhat olyan búzaváltozatok termesztésében, amelyeknek jobb a terméshozama, egyúttal jobban ellenállnak a betegségeknek, a szárazságnak és más stresszhatásoknak.

A búza termesztését világszerte veszélyezteti az éghajlatváltozás, miközben a Föld lakossága egyre gyarapszik. A világ népessége egyharmadának alapélelmiszereként számon tartott gabona DNS-ét 17 milliárd bázispár (elemi egység) alkotja, ez ötszöröse az emberi genom méretének. A teljes genetikai kód leírása ezért hatalmas munkát jelentett a kutatók számára, elemzése több lépésben zajlott.

gabona_vilagterkep

A nemzetközi csapat a brit kutatók által 2010-ben nyilvánosságra hozott első búzagenomvázlatra alapozta kutatásait. Olyan módszereket fejlesztettek ki, amelyekkel gyorsabban haladtak a búzagenomban lévő mintegy 96 ezer gén meghatározásával, valamint a gének közti kapcsolatok feltárásával.

Az elemzés eredményét elérhetővé tették a kutatók és a növénynemesítők számára. A genom információit máris új búzaváltozatok kifejlesztésére használják a brit biotechnológiai és biológiai kutatási tanács által támogatott kutatásokban – idézte a közleményt a ScienceDaily című tudományos ismeretterjesztő portál.

A búza genomjának teljes szekvenálása utolsóként készült el az alapvető gabonanövények közül, a sokkal egyszerűbb genetikai állományú rizs és kukorica géntérképét már korábban leírták. A búza különböző változatai közti genetikai különbségek megismerése lehetővé teszi, hogy a jövőben a legjobb tulajdonságú fajtákat nemesítsék tovább.

Forrás: