Az ökocímke, mégsem öko?

A tengeri halászat gyakorlatát vizsgáló független elemzés szerint az ökocímkékkel ellátott, magukat fenntarthatónak hirdető élelmiszer-minősítő rendszerek közül mindössze egy felel meg a nemzetközi kritériumoknak.

A Hong Kongban szeptember 6-án kezdődött halászati konferencián a túlhalászat drámai mértékére és a tengeri ökoszisztémák veszélyes mértéket öltő leépülésére figyelmeztettek a természetvédő szervezetek.

A lakosság élelmiszerszükségletét egyre nagyobb mértékben tengeri halászatból származó termékekkel látják el, elsősorban Ázsiában. A népesség növekedése miatt ez egyre nagyobb nyomást gyakorol a tengeri ökoszisztémákra, melyekben az összeomlás jelei mutatkoznak.

A folyamatok hátterét az elmúlt években többek között az ENSZ Nemzetközi Élelmezésügyi Szervezetének vizsgálatai és a WWF által készített tanulmányok elemezték. A tengeri halászat egyharmada jóval meghaladja a fenntartható mértéket, és mindössze 20 % esetében van lehetőség javulásra belátható időn belül. A tengeri halállományok több mint fele teljesen kiaknázott.

Az óceánok élővilága része bolygónk rendkívüli változatosságának. Itt élnek a világ leghatalmasabb élőlényei, a kék bálnák, és a trópusok tengerparti területei a korallzátonyok megdöbbentő változatosságának adnak otthont. Az óceánok korábban érintetlennek hitt hatalmas vizei ugyanakkor az emberi kizsákmányolás áldozatai lehetnek.

Ha a halászat miatt a tápláléklánc egyes fajai kipusztulnak, akkor a tengeri ökoszisztémák az érintett régiókban összeomlanak. A túlhalászat mellett a szennyezés és az éghajlatváltozás okozta vízhőmérséklet-változás nehezíti leginkább a tengeri élőlények szaporodását és fennmaradását.

zoldseg6

A túlhalászatot minden létező eszközzel vissza kell szorítani. Ennek egyik módja a lakosság figyelmének felhívása arra, hogy megfelelő terméket választva nem járul hozzá az óceánok kizsákmányolásához. Látva az emberi tevékenység okozta káros folyamatokat nagyon fontos, hogy egy független tanulmány vizsgálja meg a magukat fenntarthatónak hirdető élelmiszer-minősítési rendszereket.

A tengeri halászatból származó termékek fogyasztóinak tisztában kell lenni azzal, hogy mikor vásárolnak olyan terméket, ami megfelel a fenntarthatóság feltételeinek. A most közzétett tanulmány megállapítja, hogy az MSC messze a legjobb szinten képviseli ezeket a kritériumokat, és az értékelésben 94%-ot ért el. A három másik ökocímke valamelyikével ellátott termékek a kritériumok felét, vagy annyit sem teljesítenek, és vészesen magas azoknak a tengeri halászatból származó termékeknek a száma, melyek semmilyen minősítési rendszert nem követnek.

A közzétett riport alkalmas arra, hogy kellő szigorral vizsgálja meg az értékelő rendszereket, és azt hogy azok hogyan működnek a gyakorlatban. „A WWF célja, hogy a minősítő rendszerek minél nagyobb mértékben vegyék figyelembe az ökológiai ismérveket. Az óceánok élővilágának drámai csökkenését és összeomlását csak így tudjuk megállítani.” – mondta Antal Alexa, a WWF Magyarország szóvivője.

„Hazánkban sajnos eleve kevés a címkével ellátott termék, így különösen nehéz fenntartható halászatból származó terméket vásárolni. Ha a pulton nincs ökocímkével ellátott halkonzerv, akkor javasoljuk, a tengeri halak helyett az édesvízi haltenyésztésből származó termékek fogyasztását. Ezzel biztosan elkerülhető, hogy valaki tudtán kívül hozzájáruljon a tengerek túlhalászatához.” – fejezte be a szóvivő.

Forrás:


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.