Alternatív gyógyászat

Egyre nagyobb a bizalom a kiegészítő- és alternatív gyógymódok iránt Amerikában.

Egyes vizsgálatok szerint ebben leginkább az említett szerek alacsony ára játssza a főszerepet. Denjun Su, a Texasi Egyetem munkatársa szerint ennek fő oka az, hogy Amerikában sokaknak nincs egészségbiztosítosításuk, a hagyományos orvosi kezelést pedig nem engedhetik meg maguknak.

A professzor volt a vezetője 2007-ben az amerikai Nemzeti Egészségügyi Felmérésnek (NHIS). A vizsgálat során 23 ezer felnőttet kérdeztek meg, és azt tapasztalták, hogy az alternatív szerek használata leginkább a fehér lakosságra jellemző. Közülük 33,1 százalék mondta, hogy bízik ezekben az orvosságokban, szemben az ázsiai származásúak 31,8, az afro-amerikaiak 20,1 és a spanyol ajkúak 16,9 százalékával.

shutterstock_2125295

Mindezek mellett – különböző mértékben ugyan – a társadalom minden rétegben nőtt az alternatív gyógymódok használata, közöttük is leginkább a fehérek és az ázsiai származásúak körében. Az afro-amerikaiak 6,6, míg a spanyol ajkúak mindössze 1,01 százalékkal növelték ezen gyógyszerek fogyasztóinak számát.

„Ma még keveset tudunk arról, hogyan befolyásolják ezen módszerek a különböző etnikai csoportok egészségi állapotát és halandóságát. Sürgető szükség lenne egy kutatásra az előnyökről, a mellékhatásokról, és arról, mi történik, ha ezeket a gyógymódokat hagyományos orvosságokkal kombinálják.” – véli Su. Richard Nahim, alternatív gyógyászattal foglalkozó orvos szerint a felmérés jelentőssége az, hogy feltárta a módszerek elterjedtségét a különböző népcsoportok körében. Ugyanakkor véleménye szerint a szerzők alulbecsülték a feketék és a spanyol ajkúak között ezen módszerek használatát, mivel nem vettek figyelembe néhány helyi felmérést a témában.

Forrás: