Ha apa depressziós, én is az leszek!

A depressziós apák gyermekei az átlagosnál nagyobb arányban szenvednek érzelmi és viselkedésbeli zavaroktól, noha az összefüggés okai még nem teljesen tisztázottak.

Ha mindkét szülő érintett, a gyerekek még nagyobb kockázatnak vannak kitéve.

„Eddig megválaszolatlan kérdések sokasága merül így fel arról, hogy vajon milyen hatásoknak van egy depressziós apa mellett kitéve a gyermek” – mondta el a tanulmány szerzője, Dr. Michael Weitzman, a New York-i Egyetem Orvosi Iskolájának gyermekgyógyász és környezet-egészségtan professzora.

Korábban számos kutatás foglalkozott már azzal, hogy az anya mentális állapota – különös tekintettel a szülés utáni depresszióra – milyen hatással van a gyermekekre. Arra utaló jeleket is találtak, hogy az apák betegsége is befolyásolja a kicsik fejlődését, ám ezt a témát eddig még nem vizsgálták alaposabban.

A 2004 és 2008 között végzett kutatásba 22 ezer 5-17 éves gyermeket és szüleiket vonták be. A gyerekek 7,5 százaléka mutatott valamilyen érzelmi vagy viselkedésbeli problémát: ez az arány a fiúk, a fehérek a 12 éven felüliek és a dohányzó szülővel élők között volt a legmagasabb. A depressziós anyák gyermekeinek 20 százalékán fedezték fel a betegség tüneteit, az apák esetében ez az arány 16 százalék volt. Két érintett szülővel a gyerekek 25 százalékán volt megfigyelhető a hajlam.

zhrxgbvj6

A számok nem mutatják meg, pontosan hogyan függ össze a két dolog. Lehet, hogy a depressziós szülő hat a gyermekre, de az is előfordulhat, hogy a folyamat fordítva játszódik le: a mentálisan beteg gyermek betegíti meg a szülőt. Ha az első eset áll fenn, az azt is jelentheti, hogy ezek a szülők nem tudják mindig a gyermekek érdekeit tartani szem előtt. Dr. Rahil Briggs, az Albert Einstein Orvosi Egyetem docense így fogalmazott: „A depressziós szülők nem tudják megtanítani gyermekeiknek az érzelmek helyes kezelését, amely elégtelen szociális és érzelmi fejlődéshez vezethet.”

Dr. Christopher Bellonci, a Tuft Orvosi Egyetem pszichiátere és docense szerint a felfedezés nagyobb tudatosságra ösztönöz, hiszen megmutatja, hogy a depressziós férfiak nagy része nem magányosan él. „Kezelésükkor mindig fel kell tennünk a kérdést: vajon ők szülők-e? És ha igen, ki vigyáz a gyermekeikre?”

A tanulmány online és a Pediatrics című lap decemberi számában jelenik meg.

Forrás: