Széteső családok a filmvásznon

Napjainkban egyébről sem hallunk, mint a család válságáról. A téma nem csak a törvényhozókat és szociológusokat, de a filmeseket is megihlette, nem kivétel ez alól az európai, kissé noire filmművészet és a semmitmondó vígjátékokra szakosodott Hollywood sem.

S hogy hogyan is látják napjaink filmes alkotói a családot a gazdasági- és értékválság, továbbá a felgyorsult, karrierorientált világ tükrében? Ahány nemzet, annyi látószög, de egyvalamiben mégis egyeznek ezek a filmek: szakítanak a hagyományos családmodellel, s az értékek eltolódására, a napjainkban felkínálkozó kísértések és lecsúszási lehetőségek margóján mutatják be a családi értékeket.

Noha feloldást ritkán kínál, de a számtalan minta és problémamegoldás egy ponton mégis párhuzamba állítható: a család szétesése a párkapcsolat válságával kezdődik, s hogy törődés nélkül, kimondatlan szavak és időhiány nyomán robban a bomba először.

A megcsalás természete

Meglehetősen kényes témát feszeget a múlt héten hazánkban is bemutatott norvég fekete komédia, a Happy, Happy. Egy fiatal, látszólag boldog, ám meglehetősen egyhangú életet élő házaspár életébe betoppan a kísértés egy odaköltöző dán házaspár személyében.

Míg a gyerekek barátsága meglehetősen ferde irányba kanyarodik, a felnőttek közeledése egymás iránt szintén ellentmondásokkal teli: a két család találkozása ugyanis felszínre hozza azokat a titkokat és problémákat, amivel eddig egyik pár sem tudott szembenézni.

Aki a norvég átlagpár életére kíváncsi, ne ezzel a filmmel kezdje az ismerkedést, bár az alkotók meglehetősen sok szeretettel ábrázolva csomagolták (kissé odapirított) cukorba a ránk leselkedő hétköznapi veszélyeket. Talán nem ennyire rossz a helyzet…

Küzdeni, amikor már minden mindegy

Az év egyik legjobb filmjének is aposztrofált Biutiful, Javier Bardem főszereplésével, a totális szétesésről szól. Egy olyan világban, ahol a létért minden nap meg kell küzdeni, ahol az egészség bármelyik pillanatban elveszíthető, csakúgy, mint az élet, a szerelem és az egzisztencia, egy férfi körme szakadtáig küzd családja fennmaradásáért és azért, hogy halála után gyermekei élete ne csak szenvedélybeteg feleségén múljon.

Egy gyönyörű film az emberi erőről, küzdelemről, elfogadásról és arról, hogy jónak lenni döntés kérdése, bármilyen közegben is él az ember.

Kifordított családmodell

Meglehetősen kifordított helyzetből indul az amerikai, vígjátéknak hirdetett, ám annál súlyosabb mondanivalót hordozó, A gyerekek jól vannak című film, melyben egy leszbikus pár örökbefogadott gyerekei keresik vér szerinti apjukat, akinek felbukkanása az egész család egységét megingatja.

A történet az emberi kapcsolatokban bekövetkező töréseket követi figyelemmel, amelyek bármely családban okozhatnak hasonló krízist. A bizalom elvesztése, a figyelem és törődés hiánya, mely nem kíméli a „furcsa párt” sem, akkurátusan mutatja be egy kapcsolat megromlásának kritikus pontjait, arra terelve a figyelmünket, hogy ez bármelyikünkkel megeshet.

Az amerikai művész(?)film vékony határon egyensúlyoz, de nem az egyneműek házasságának propagandáját választja, hanem a családi értékek szétesésének lehetséges okait kutatja leszögezve, hogy a szeretet és összetartozás erősebb lehet a kísértésnél.

Az őrület határán

Hollywood már megint elsősorban szórakoztatni szeretne, ám ezúttal olyan témát választott, amely napjaink feleségeit és háziasszonyait egész komolyan érinti. A Csak tudnám, hogy csinálja (Szex és New York – os Sarah Jessica Parker főszereplésével), azt a kérdést járja körül, hogyan tud ma egy nő úgy megfelelni a munkahelyén, kiélni önmegvalósítási vágyait és törekvéseit, hogy közben ne maradjon le kisgyermeke első hajvágásáról, a közös hóemberépítésről és még férjurával se romoljon meg a kapcsolata.

A film biztonsági mezsgyén haladva adja meg a választ arra, mi is az igazán fontos az életben. Persze a filmbéli anyuka teherbírása kissé átlagon felülinek tűnik, ami eleve aláássa a hitelesség és a valódi megoldási lehetőség felkínálását, de legalább képes néhol megnevettetni az embert.

Forrás: