Házassággal az étkezésünk is változik!

Az „igen” kimondása nem csak azt jelenti, hogy mostantól jóban-rosszban együtt leszünk, hanem azt is, hogy ezentúl egymás étkezési szokásait is befolyásoljuk.

Házasság-mindent közösen

A kutatók háromezer résztvevőt vizsgáltak annak alapján, hogy a társas kapcsolataik mennyire vannak hatással az étkezésükre. A megfigyelés tíz éve alatt házastársak, barátok és testvérek befolyását kutatták. Az eredmények szerint – amelyek az American Journal of Public Health című lapban jelentek meg – a legnagyobb hatással társunk van az étkezési szokásainkra.

„Feltételeztük, hogy így lesz, mivel a közös környezet nagy befolyásoló erővel bír. Gyakran készít az egyik fél ételt mindkettejük számára.” – mondta el Paul F. Jacques, a Tufts Egyetem Élelmezési Epidemiológiai Programjának igazgatója.

Nem csak a házastársak vannak azonban hatással egymásra, hanem a barátok is, főleg ha az együtt töltött időben gyakran fogyasztanak rágcsálnivalót és alkoholt. Ez a két ételtípus volt az, amit a leggyakrabban vettek át egymástól az emberek. Ennek a kutatók szerint az lehet az oka, hogy a nyugati kultúrában a szeszes ital szorosan összefonódik a társas eseményekkel. Ugyanakkor az egészséges ételek – zöldségek, gyümölcsök, gabona – fogyasztását igen ritkán tanuljuk el egymástól.

Jessica Crandall, az Amerikai Dietetikus Társaság szóvivője szerint fontos, hogy tudatában legyünk ennek a jelenségnek, így könnyebben tudjuk irányítani a saját szokásainkat. Más kutatások már megállapították, hogy összefüggés mutatható ki a nők hízása és a házasság között.

Crandall elmondta, hogy a fogyási tanácsokért hozzá fordulóktól mindig kikérdezi, milyen hatásoknak vannak kitéve a családjuk és a barátaik részéről. Főleg a házastárs szerepe jelentős, mert ha nem is veszi át párja új étkezési szokásait, nem mindegy, hogy az orra előtt eszegeti-e a chipset és a süteményt.

A szakértő szerint elengedhetetlen a támogatást. Tud olyan párokról, akik nem csak együtt vágtak bele az egészséges étkezésbe, hanem sportolni is közösen kezdtek el. Az esetek felében azonban a másik fél egyáltalán nem partner az új szokások kialakításában.

„Nagyon hozzá lehet szokni a ‘kapjunk be valamit, üljünk be egy kávéra vagy egy italra’ – életformához. Aki pedig változtatni akar, gyakran veszi észre, hogy a környezete még nincs felkészülve az új szokásokra.” – figyelmeztetett Crandall.

Forrás: https://napidoktor.hu/index