Santa Claustrophobia 2010-12-24 Kívül-belül Megosztás: Tweet Sokakra rájön a Santa Claustrophobia karácsony előtt, de meleg szívvel ajánljuk leküzdését. Ilyenkor megéri! Csak kevés holmi van, ami hű marad az emberhez. Talán néhány könyv, agyonszorongatott párna vagy egy pár fénykép. Így ünnepek idején a szülői ház karácsonyfadíszei égnek az ember szívébe. Azoknak, akiknek már nem élnek a szülei, az emlékezést ajánljuk. A kutyákat pár hét alatt jól be lehet idomítani, de a gyerekek meg a szülők egy életen át viaskodnak. Ennek oka a szemléletbeli és korkülönbségben is kereshető. De hát a szülőknek az a dolguk, hogy gyomláljanak, a gyermekeknek pedig, hogy burjánozzanak. Álmodozhatunk titkos árvaságról, de a karácsony, nem a magány ünnepe. A család az, akihez mindig hazatalálunk. Az ünnepi asztalnál mindenkinek kötelezően önkéntes módon meg kell jelennie. Elviseljük az addig elviselhetetlent, együtt faljuk a bejglit és a szaloncukrot. Nagyokat rötyögünk azon, hogy anyu már megint a húsvéti nyuszinak készítette a mézeskalácsot, mert a télapó műfogsora bizony beletörne a kóstolgatásba. A kezdeti karácsony előtti családi viaskodás és az ajándékláz miatti őrület sokak kedvét elveszi attól, hogy együtt legyenek családjukkal. Ám a Santa Claustrophobiának – az az annak az érzésnek, amikor nem vagyunk képesek 5 percnél többet elviselni egy helyiségben a hozzátartozóinkkal ? hamar el kell illanjon. A karácsony nem az ódzkodás, hanem az elviselés ünnepe. A barátainkat megváltogathatjuk, mint a kesztyűket, de a rokonaink olyan szerencsecsomagok, amelyet születésünktől kezdve el kell viseljünk. Ezért aztán jobb nem veszekedni velük, hiszen még jó ideig együtt leszünk. Van egy régi bölcsesség, miszerint ajándék lónak ne nézd a fogát! Ne feledjük, hogy akármilyen is a családunk, karácsonykor Ők a legnagyobb ajándék. Forrás:
