El akar válni? Olvassa el előbb!

A második házasságában ismét a váláson töprengett: nem lesz már fiatalabb, és esélyt akart magának a boldogságra. Nem volt egyedül.

Néhány évvel korábban egy felmérés kimutatta, hogy a középkorú nők rekordszámban lépnek ki hosszú házasságukból. Korábban a házasság 25. évében volt a legtöbb válás, amit a férjek kezdeményeztek, általában más nőt találtak maguknak. Az utóbbi időben azonban a nők megtörték ezt a trendet. Szeretjük a magunk módján csinálni a dolgokat. Anyáink módszere a várás és tűrés volt, ebből a szempontból nem vagyunk anyáink lányai.

Az említett felmérésben általában azok a nők, akik kiléptek egy hosszabb házasságból, már legalább tíz éve tervezték a válást, mielőtt valóban léptek. Miért? Az anyagiak fontos tényező, az is, hogy a gyermekek felnőjenek. A második világháború utáni nőgeneráció volt az első, amelyik halogatta a gyermekszülést. Amikor 40 éves voltam, a gyermekeim még kicsik voltak. Mit tegyen tehát egy boldogtalan házas asszony? Nem akarok úgy tenni, mintha tudnám. Óvatosságra intek: bizonyosodjon meg arról, hogy nem lesz rosszabb a válás után, mint a mostani helyzet.6632Egyedülálló szülőnek lenni, ha az exférj nem segít úgy, ahogyan hitte, egyáltalán nem könnyű, különösen akkor, ha korábban fontos volt ez a segítség. Lehet, hogy az ex nem kíván fizetni, vagy csak minimálisan, a pénzügyi aggodalmak a mentális és fizikai egészséget is nehezíthetik, legalább annyira, mint az, hogy hiányzik a másik szeretete. Ugyanakkor nyilván könnyebben megbízhatunk ezzel a helyzettel, mint anyáink ? ne hagyjuk, hogy a gyakorlatiasság elhomályosítsa az érzelmeket.

A válás csúf üzlet, ami egy ellenségeskedő, pénzközpontú modellen alapul. Megdöbbentő felfedezés volt évekkel ezelőtt, hogy válás után a nők szegénységbe süllyedtek, míg a férfiak életminősége nem változott, vegye figyelembe, mit jelent ez önnek. Beszélgessen idősebb elvált nőkkel, akik nem akarják, hogy egyetértsenek velük, és nem akarnak hatni sem másokra. Kérdezze meg: ha újra dönthetne, ugyanezt tenné?6633Sok mai változó korú nő szintén gyerekneveléssel van elfoglalva. Igaz, a hőhullámok azt jelzik, hogy nem leszünk fiatalabbak, van még idő arra, hogy úgy éljen, ahogy szeretne, úgyhogy fel a fejjel. Ragadja meg az alkalmat a jobb állásra vagy előléptetésre. Próbáljon megszabadulni a boldogtalanság leplezésére kialakított rossz szokásoktól. A függés bármitől ? alkohol, vásárlás, kábítószer, evés, vagy több együtt ? kialakítja a dependenciát, ami követi önt az új életbe, ha nem foglalkozik vele most.

Ha teheti, forduljon tanácsadóhoz, a párjával, vagy nélküle. Keressen olyan nőket, akikkel egy nyelvet beszélnek, akikben megbízik. Hasonlítsa össze a tanácsokat. Ha döntött, lépjen kapcsolatba olyan nőkkel, akik már körüljárták néhányszor a kérdést. Az ő tapasztalatuk segítséget nyújthat. Mi középkorúak tudjuk, hogy nem élünk örökké, de van még egy kis időnk. Bölcsen használjuk!

Forrás: