Szex és buddhizmus - Ne élj vissza vele

A vallások többsége merev, bonyolult szabályokat teremt a szexuális érintkezéssel kapcsolatban – a buddhizmus azonban a „ne élj vissza a szexszel” elvet követi.

Hogyan viszonyul a buddhizmus a szexhez, miközben számos vallás igen mereven kezeli? A buddhista emberek a harmadik percepció – a Pali Kamesu micchacara veramani sikkhapadam samadiyami – szerint cselekszenek, amely a leginkább úgy fordítható le, hogy „ne kényeztesd magad szexuális magatartással”, vagy „ne élj vissza a szexualitással”. Sokak szerint ugyanakkor a korai szentírásokban igencsak ködösen van megfogalmazva az, hogy mi is a „szexuális neveletlenség” „kötelességszegés” vagy „visszaélés”.

Szerzetesi szabályok

A szerzetesek és az apácák természetesen a Pali Canon Vinaya-pitaka („Fegyelem kosara”) szakaszának szabályai szerint élnek. Azok például, akik engednek a csábításnak és szexuális kapcsolatba bonyolódnak, automatikusan kizáratnak a köreikből. Ha egy szerzetes szexuális tartalmú megjegyzéseket intéz egy nőhöz, a közösségének foglalkoznia kell ezzel a vétekkel. Egy szerzetesnek még a látszatát is kerülnie kell, hogy egy nővel kettesben töltött időt. Az apácák nem engedhetik, hogy egy férfi hozzájuk érjen, a kulccsontjuktól a térdükig. A legtöbb buddhista egyházi iskola Ázsiában követi a Vinaya pitaka szabályait, kivéve Japánt.

Shinran Shonin (1173-1262), a japán Jodo Shinshu iskola alapítója megházasodott és a Jodo Shinshu-papok számára engedélyezte is a házasságot. A következő évszázadokban nem volt szabály a japán szerzetesek számára a házasság, de nem számított ritkaságnak sem.

1872-ben a Meiji kormány elrendelte, hogy ha úgy döntenek, a buddhista szerzetesek és papok megnősülhetnek – az apácákra ez a szabály nem vonatkozott. Hamarosan gyakoriak lettek a „templomos családok” – persze a rendelet előtt is léteztek, csak az emberek igyekeztek kevésbé tudomást venni róluk. A templomok és kolostorok fenntartása, adminisztrációja gyakran családi vállalkozássá vált, mely apáról fiúra szállt. Ma Japánban – és a nyugatra „importált” buddhista iskolákban – a szerzetesi cölibátus kérdése szektáról szektára, szerzetesről-szerzetesre változik.

Buddhizmus és szex

De térjünk vissza a buddhistákhoz és a homályos „szexuális visszaélés” figyelmeztetéshez. Az emberek általában igyekeznek megfejteni, hogy mindez saját kultúrájukon belül mit takar – az ázsiai buddhizmusnál ez megfigyelhető. Ám ahogyan a buddhizmus nyugaton is elterjedt, számos régi kulturális szabály eltűnt. Tehát mit akar jelenteni a „szexuális visszaélés”?

Valószínűleg mindannyian egyetértünk abban, hogy a nem közös megegyezésen alapuló, vagy kizsákmányoló jellegű szexre mondhatjuk ezt. Ugyanakkor úgy tűnik, a buddhizmus arra késztet minket, hogy a szexuális etikára eltérő módon tekintsünk, mint ahogy azt nekünk tanították.

Előszöris, a szabályok nem parancsolatok. Inkább személyes elkötelezettségnek nevezhetők a buddhista gyakorlatban. Ha valamit nem tartunk be, az helytelen (akusala), de nem bűnös dolog, vagyis nem számít Isten elleni bűnnek.

A tanok továbbá elvek, és nem szabályok. Rajtunk múlik, miként alkalmazzuk őket. Nagyobb fokú fegyelmet és magunkkal szembeni őszinteséget igényel, mint csak követni a szabályokat és nem kérdezni semmit. Buddha azt mondta, legyél önmagad lámpása. Azt tanította, hogy használjuk saját megítélésünket a vallási és erkölcsi tanításokban.

Más vallások követői gyakran azzal érvelnek, hogy ha nincsenek egyértelmű, külső szabályok, az emberek elkezdenek önző módon viselkedni és azt csinálnak, amit akarnak. A buddhizmus azonban azt mutatja meg nekünk, hogy elengedhetjük az önzést, kapzsiságot, helyette kedvességet és együttérzést tanúsíthatunk mások irányában.

Sőt, az a személy, aki továbbra is kapzsi, öntörvényű és önző marad, akinek kevés együttérzés van a szívében, nem egy erkölcsös személy, teljesen mindegy, hányféle szabályt követ. Az ilyen ember mindig megtalálja a módját annak, hogy a szabályokat figyelmen kívül hagyja és másokat kihasználjon.

Specifikus szexuális helyzetek

– A házasság: a vallások és erkölcsi kódexek nyugaton világosan megfogalmazzák a szexualitás kereteit: a szex a házasság keretein belül jó. Ezen kívül azonban helytelen dolog. Bár a monogám házasság az ideál, a buddhizmus azt mondja, hogy két ember között, akik szeretik egymást, a szex erkölcsös, függetlenül attól, hogy házasok vagy sem. Másrészt a szex lehet házasságon belül sértő és bántó, ezt a házasság intézménye nem teszi erkölcsössé.

– A homoszexualitás: találkozhatunk homoszexualitás-ellenes tanításokkal néhány buddhista iskolában, de valószínű, hogy ezeket a helyi kulturális attitűdök befolyásolták. Buddha nem határozta meg a homoszexualitást – ma a számos buddhista iskola közül csak a tibeti tart vissza kifejezetten a két férfi közötti szextől (nem így a nők közöttitől). Ez a tilalom egy 15. századi, Congkapa nevű tudóstól származik, aki eszméit valószínűleg korábbi tibeti szövegekre alapozta.

– A vágy: a második nemes igazság azt tanítja, hogy a szenvedés oka az éhezés vagy a szomjúság (tanha). Ez nem jelenti azt, hogy a sóvárgást el kell fojtani vagy meg kell tagadni. Ehelyett a buddhista gyakorlatban felismerjük szenvedélyeinket, és meg kell tanulni irányítani azokat, elérni, hogy ne befolyásolhassanak minket. Ez igaz a gyűlöletre, a kapzsiságra és más érzelmekre is. A szexuális vágy nem sokban különbözik ettől.

„A szex is csak egy emberi hajtóerő – fogalmazott The Mind of Clover című művében 1984-ben Robert Aitken Roshi. – Elkerülni csak azért, mert sokkal nehezebb koordinálni, mint a haragot vagy a félelmet, tisztességtelen és egészségtelen.”

A középút

A nyugati kultúra jelenleg saját magával áll harcban a szex terén – egyik oldalon a merev puritanizmus, a másikon a kicsapongás. A buddhizmus arra tanít bennünket, hogy találjuk meg az arany középutat. Minden egyén különböző döntéseket hoz, de a bölcsesség (prajna) és a szerető kedvesség (metta) nem szabályok a listán – megmutatják nekünk az utat.