Milyen a hangja? Ilyen az ágyban!

A kutatások szerint hangunk alapján megjósolható szexuális aktivitásunk, ezért jól teszed, ha nyitva tartod a füled, amikor a pasiddal beszélsz!

Azoknak a nőknek és férfiaknak, akiknek sokkal vonzóbbnak ítéljük mag a hangjukat, a beszámolók szerint sokkal több szexpartnerük volt, illetőleg az első szexuális kapcsolatuk idején sokkal fiatalabbak voltak, mint akiknek egyáltalán nem vonzó a hangjuk. Ezzel a témával foglalkozó kutatócsoport vezetője szerint az egyének hangja megmutatja a lehetséges partner számára legfontosabb információkat.

Beszédes hangok

A felmérésben 149 férfi és nő vett részt, akik ismeretlen személyektől származó rögzített hangmintákat hallgattak meg, és ezeket a hangokat ötpontos skálán, a nem vonzótól a nagyon vonzóig értékelték. Minden hangot átlagosan hat nő és hat férfi osztályozott.

A felmérésben résztvevők is átestek egyfajta mérésen, ugyanis a kutatók megmérték a vállukat, a derekukat, a csípőjüket, illetve névtelenül a szexuális életükről is adtak némi támpontot. Amikor a kutatók összehasonlították a hangok értékelését a szexuális előélettel, kiderült, hogy akiknek a hangját az ellentétes nem vonzónak találta, sokkal korábban élték át az első nemi érintkezést, mint azok, akiknek nem volt vonzó a hangja, sőt, a kedvelt hangúak több szexpartnerrel is dicsekedhetnek.

A hang alapján tehát sokkal jobban megjósolható a promiszkuitás, mint a csipő vagy a derék méretéből, állítják a szakemberek. A végső következtetés egészen pontosan így hangzik: nem minden vonzó hangú emberről lehet következtetni a promiszkuitására, de minden szexuálisan szabados embernek vonzó a hangja.

szerelem

Fülelj csak!

A másik nem által legvonzóbb hangúnak tartott nőknek sokkal keskenyebb a derekuk, míg a férfiak esetében a vonzó hanggal rendelkező férfiaknak a vizsgálati adatok szerint szélesebb volt a válluk. A hangot bizonyos hormonok alakítják és formálják, mint például a tesztoszteron, és ugyanezek a hormonok játszanak nagyon fontos szerepet a szexuális irányultság kialakulásánál, illetve a nemeknek megfelelő testalkat kialakulásánál a serdülőkorban.

Emiatt a hang, a testalkat és a szexuális magagatartás között létező kapcsolat figyelhető meg, hiszen ugyanazok a hormonok vannak hatással rájuk. A hang az emberi evolúció során is nagyon fontos szerepet játszott főleg az utódlás során, és különösen éjszaka, amikor csak a hang jellemezte a partnereket. Az idő során az egyéni hang más biológiai információk fontos jelzőjévé vált.

Más kutatások arról számoltak be, hogy létezik kapcsolat a vonzónak tartott arc és a sperma minősége között a férfiaknál, illetve kimutatható a kapcsolat a vonzó arc és a hosszú élettartam között mindkét nemnél.

A vonzó arcú férfiaknak az adatok szerint nagyobb számban rendelkeznek egészséges spermával, amelyek sokkal mozgékonyabbak is a kevésbé vonzó férfiak spermájához képest. Ezen megállapítások miatt állítják a szakemberek, hogy a vonzó hang más biológiai jellemzőkről is árulkodik.

Forrás: https://napidoktor.hu/index