Pszichoszexuális fejlődés, lépésről lépésre

Hogyan befolyásoljuk a saját sorsunkat? A személyiség lélektan magyarázatot ad arra, miért leszel az, ami vagy.

A személyiség egy dinamikus szerveződés, amely különböző fejlődési fokozatokon megy keresztül. Ez a meghatározó korszak a születéssel veszi kezdetét, és eltart egészen öt éves korig. Ezt az időszakot a fejlődés fokához mérten, eltérő szakaszokra lehet bontani, melyek kialakulása a személyiség egy részét határozza majd meg.

Az egyénenkénti eltérések okozzák a viselkedésben jelentkező más-más magatartást. Tehát minden, amit a gyerkőc öt éves koráig tesz – vagy nem tesz – kihat a teljes további életére is.

Születéstől, az első gyertyáig

Ezt a korszakot orális szakasznak nevezik a fejlődésben, mivel az erogénzóna a szájhoz kötődik. Ebben az időszakban, a táplálkozás a legfontosabb része a mindennapoknak, majd a szoptatást követően, az ízekkel és állagokkal történő ismerkedés.

Ha ebben a szakaszban fixálódik a személyiség, vagyis a legfőbb örömforrás a szájhoz kötődik, akkor Freud szerint olyan függőségek alakulhatnak ki, mint a dohányzás, ivás, evési kényszer, vagy akár a körömrágás.

Fotó: 123rf.com

Az első és a harmadik szülinap között

Az anális szakasz, a második lépcsőfoka a fejlődésnek. A biliztetés, a pelenka elhagyása és az elenged-visszatart funkciók megtanulása, vagyis a testünk feletti kontroll határozzák meg ezt az időszakot. A későbbi évekre is kihat, hogyan szoktatják rá a szülők a gyermeket a WC használatára.

A legfontosabb, hogy minél több pozitív élmény kapcsolódjon a tanuláshoz, mivel Freud úgy véli, ez a szakasz az alapja a kreativitásnak, illetve a produktív viselkedésnek, tehát érdemes bátorítani és jutalmazni a picit!

Fallikus szakasz

Az érdeklődés középpontjába a nemi szervek kerülnek. A nagyjából hat éves korig tartó időszak, sok változást hoz a család életébe. A gyerekek kezdik felfedezni a különbséget a fiúk és a lányok között, s amellett, hogy magyarázatot várnak a látható különbségekre, megjelenik a féltékenység a hasonló nemű szülőre a családon belül.

Ezt a fiúk esetében Ödipusz-, míg a lányoknál Elektre-kopmlexusnak nevezi a szakirodalom. Végül az egészséges fejlődésnek köszönhetően, a féltékenység helyett, a nemi szerepekkel való azonosulás alakul ki. Szintén ehhez a szakaszhoz kötődik Freud, azóta is sokat vitatott elmélete, a nők péniszirigységről.

Belenyugvás

A latencia szakasza, a gyermek hatodik évétől kezd kialakulni. Ebben az időszakban saját testének megismerése, illetve a nemek közti másságok elkülönítése után, fokozatosan ismerkedik meg a saját nemének szerepeivel.

Fotó: 123rf.com

Egyre nyitottabb lesz a külvilágra, miközben szociálisan érzékenyebbé válik, s egyben a latencia szakaszához kapcsolódik az ego, illetve a szuperego kifejlődése is. Itt elsősorban a szociális és kommunikációs készségek kerülnek előtérbe, és hathatnak ki az élet későbbi területeire.

Az utolsó szakasz

Olyan tíz éves korra tehető a szülők rettegett időszakának kezdete, a serdülőkor, mely egyben a pszichoszexuális fejlődés szakaszainak végét jelenti. A pubertáskor alatt megjelenik a másik nem iránti szexuális érdeklődés, ami ettől kezdve életünk végéig meg is marad.

Teljes egész

Az egészséges fejlődés eredménye, egy kiegyensúlyozott, gondoskodó, szociálisan nyitott és érzékeny, aktív személyiség kialakulása. Az egyes szakaszokon belüli súlypontok azonban mind negatív, mint pozitív irányban meg tudják változtatni a személyiséget. Tehát ezeket feltárva kaphatunk magyarázatot életünk mindenkori, és jelenlegi helyzetére is.

Forrás: https://napidoktor.hu/index


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.