Top 10 alvászavar

Vegyük sorra a 10 leggyakoribb, s leginkább ijesztő alvászavart és alvási rendellenességet. Ágyban végzett és ágyon kívüli hadműveletek következnek. Az alvás elméletileg a béke és a pihenés időszaka. Amikor azonban az alvásritmus felborul, ijesztő dolgok történhetnek. Sőt, néhány alvászavar inkább hasonlít egy horrorfilmre, mint a való életre.

A 10 leggyakoribb alvászavar

1. Ijesztő alvászavar –  Rémálmok

Természetes, hogy mindenkinek vannak rémálmai olyankor, azonban egyes esetekben ezek a rémálmok annyira életszerűek és gyakoriak, hogy már kóros állapotról beszélünk. A rémálmok leggyakrabban az alváshiánytól, a stressztől, és egyes gyógyszerek mellékhatásaként alakulnak ki. Súlyosabb esetekben szorongásoldó gyógyszerek alkalmazása is szükséges lehet.

2. Furcsa alvászavar- Alvajárás

A felnőttek közel 15 százaléka rendszeresen járkál álmában. Gyermekeknél ez az arány még ennél is magasabb. A betegség pontos kiváltó oka ismeretlen, de a stressz és a felületes alvás növelik az előfordulásának valószínűségét, valamint genetikai tényezők is szerepet játszhatnak a kialakulásánál, azokban a családokban ugyanis, ahol valamelyik szülő alvajáró, 10-szer gyakrabban fordul elő a betegség a gyerekeknél.

Az alvajárás önmagában nem veszélyes, de az alvajárók gyakran tesznek kárt magukban és olykor másokban tudtukon kívül.

3. Ijesztő alvászavar – Éjszakai rémület

Sikoltozás, zavartság, reszketés, félelem – ezek az éjszakai rémület általános, és cseppet sem megnyugtató tünetei.

A rémálmoktól eltérően, amelyek a REM fázisban alakulnak ki, az éjszakai rémület az alvás nem-REM fázisában jelenik meg, és különösen gyerekeknél gyakori. A beteg az éjszaka közepén hirtelen elkezd kiabálni és sikoltozni, megnyugtatni, felébreszteni általában nem lehet. Ezek a rohamok 10-15 perc után elmúlnak, és a páciens másnap a legtöbb esetben nem emlékszik semmire.

Az éjszakai rémület oka ismeretlen, de a rendszertelen alvás, a stressz és a láz növelik az előfordulásának valószínűségét.

alvás03

4. Ijesztő alvászavar – Alvási hallucinációk

A hipnagóg hallucinációk az álom és az ébrenlét határán alakulnak ki. Megjelenési formáik nagyon különbözőek: fantomérzések, hangok, furcsa tárgyak jelenhetnek meg. Sokan állatokat és rovarokat vélnek hallani. Az alvási hallucinációk különösen a narkolepsziások körében gyakoriak, ezért ha a hallucinációinkat nappali álmosság és izomgyengeség kíséri, mindenképp keressük fel orvosunkat.

5. Ijesztő alvászavar – Robbanó fej szindróma

Ez az alvási rendellenesség a mélyalvás fázisban jelentkezik, amikor az alvó hirtelen úgy érzi, hogy majd szétrobban a feje egy rendkívül erős, éles zajtól. Az állapot nem jár fájdalommal, és nem veszélyes, de kialakulásának okairól egyelőre nem tudunk semmit.

6. Ijesztő alvászavar – Alvási paralízis

A rendellenesség a REM fázisban lép fel, és hatására az alvó úgy érzi, teljesen megbénult és nem tud mozogni. A betegség gyakran hallucinációkkal jár együtt, ami még kellemetlenebbé teszi a mozdulatlan állapotot.

7. Furcsa alvászavar- REM mozgászavar

Időnként agyunk nem képes megfelelően irányítani testünket a REM fázis alatt. Ezekben az esetekben beszélünk REM mozgászavarról, amikor akaratlanul kiabálunk, verekszünk, rugdosunk álmunkban. Sokan kipattannak az ágyból és futnak egy kört körülötte. Mivel a mozgás teljesen tudattalan, igen gyakoriak a személyi sérülések.

8. Éjszakai alvási evészavar

Az alvási evészavarban szenvedők kis éjszakai túrákra indulnak álmukban a hűtőszekrényhez, és másnap általában már csak a maradékok emlékeztetik őket arra, mit tettek. A betegség az alvás nem-REM fázisában lép fel, de ezen kívül nagyon keveset tudunk róla.

alvaszavar1-alvashiany

Veszélyes is lehet, mert a páciensek gyakran vágják meg magukat, miközben éjszakai ételeiket készítik el álmukban. Ezen kívül a nyers és ártalmas élelmiszerek fogyasztása sem ritka.

9. Szexomnia

Még az alvási evészavarnál is furcsább az éjszakai tudattalan szex, vagyis a szexomnia. A betegség egyes esetekben csak zavaró éjszakai epizódokkal jár (hangos nyögések), de nagyon veszélyes is lehet, sokan ugyanis álmukban maszturbálnak, vagy megpróbálnak megerőszakolni másokat. A betegség, amelyet először 1996-ban írtak le, ismeretlen eredetű.

10. Álmatlanság

Az álmatlanság, ami akár teljes alváshiánnyal is járhat koncentrációzavarokat, elhízást, magas vérnyomást és akár szívrohamot is okozhat. Szerencsére ez az állapot igen jól kezelhető, ezért viszonylag ritkán jár végzetes következményekkel.

Forrás: https://napidoktor.hu/index


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.