Ki a legtúlsúlyosabb munkásember?

A tehergépkocsi vezetők híznak a legjobban, de még a takarítócégek alkalmazottai is a legelhízottabb emberek közé tartoznak egy új tanulmány szerint. Lássuk az okokat!

A teherfuvarozók, a szerelők, a takarítócégek alkalmazottai a legelhízottabb dolgozók közé sorolhatók – állapította meg az amerikai Washington államban végzett tanulmány, mely hozzáteszi, hogy nem sokkal maradnak el mögöttük az egészségügyi dolgozók, az adminisztratív munkát végzők és az egyházi személyek sem az elhízás terén.

A sokéves felmérés nem mutat rá közvetlen ok-okozati összefüggésre a munka típusok és a súlyfelesleg között, és az eredmények csak Washington államra vonatkoznak. Az is igaz, hogy a meghatározáshoz használt mérés is kissé megtévesztő lehet, ha izmos emberekről van szó, így a tűzoltók, építőmunkások beleeshetnek ebbe a kategóriába.

kover1

Ugyanakkor a tanulmány rámutat, hogy bizonyos munkakörök valóban rosszabb hatással lehetnek a testsúlyra, mint mások. Az értékesítésben dolgozók például többet nyomnak kilóban, mint az orvosok, ügyvédek és építőmunkások.

Az emberek általában fél napjukat a munkahelyükön töltik, vagy még ennél is többet – magyarázta a tanulmány vezetője, Dr. David Bonauto. – De azért nem minden munkahelyi környezet egyforma. Az elhízás óriási közegészségügyi probléma, ezért a munkáltatók sok helyen mindent megtesznek, hogy a céget az egészséges életmódot elősegítő munkahelyként lehessen értékelni. Ők valóban igyekeznek egészséges környezetet teremteni, mely a számukra és dolgozóik számára is előnyös.

A tanulmány a Preventing Chronic Disease szaklapban jelent meg. A kutatók elemeztek eredményeket a 2003-2009 között végzett, éves felmérésekből is, melyek az étkezési szokásokat, fizikai aktivitást térképezték fel, valamint a testtömeg-indexet (BMI). A Washingtoni felmérés a strandard CDC-felmérés bővített változata volt a viselkedési kockázati tényezőkről. Az állam verziója 38 ezer alkalmazottat kérdezett meg, 18 és 64 éves kor között: mi a foglalkozása és mely iparágban dolgozik. Összességében a csoport egynegyedének testsúlya túlságosan magas volt.

Az eredmény egybehangzónak bizonyult  a nemzeti felméréssel, mely szerint az éves átlagos elhízás aránya 27 százalék. Az elhízás legnagyobb mértékben azokra volt jellemző, akik idősebbek, férfiak és kevésbé iskolázottak – kevesebb pénzt szedtek össze, és fizikailag nem annyira megterhelő munkakörben dolgoztak.

Foglalkozások szerinti lebontásban az elhízás aránya ingadozó. 12 százaléka a foglalkoztatottaknak egészségügyi diagnoszta – orvos, fogorvos, állatorvos vagy látszerész. 39 százalékot tettek ki a tehergépkocsi-vezetők.

Magas kockázatnak voltak kitéve a szállítmányozásban, anyag-mozgatásban dolgozók (38 százalék), a védelmet szolgáltatók, így a rendőrök, tűzoltók, sürgősségi ellátók (33 százalék), a takarítást végzők és építőiparban dolgozók (30 százalék), a szerelők, javítók (29 százalék), adminisztratív dolgozók és egyházi személyek (28 százalék). 25 százalékot tettek ki az értékesítésben dolgozók és 24 százalékot a vezetők és menedzserek.

Hozzá kell tenni, hogy az izmok valóban mesterségesen növelik a testtömeg-indexet – ám a tűzoltók, építőmunkások számos fizikai megterheléssel szembesülnek és ezért izmosnak kell lenniük.

No és kik azok, akik a legalacsonyabb kockázatnak vannak kitéve az elhízás szempontjából? Ők a társadalom- és természettudósok (17 százalék), felsőoktatásban dolgozó tanárok (18 százalék), a nem diagnosztizálással foglalkozó egészségügyi dolgozók (18 százalék), építészek, mérnökök, technikusok (20 százalék), élelmiszerek előkészítésében dolgozók (20 százalék), ügyvédek és bírók (22 százalék), valamint a számítógépes szakemberek (22 százalék).

taska480

A kockázatosabb szakmákban tevékenykedő emberek kevesebb gyümölcsöt és zöldséget fogyasztanak, kevesebbet mozognak és nagyobb eséllyel dohányoznak – tették hozzá a kutatók. Ahogy ez a testsúlyukban is meglátszik, leginkább a tehergépkocsi-vezetők cigarettáznak, és ők eszik a legkevesebb gyümölcsöt, zöldséget is naponta.

Lona Sandon, dietetikus és professzor-asszisztens a Dél-nyugati Texas egyetemről elmondta: nem tanácsolhatja azt az embereknek, hogy válasszanak karriert a fentiek alapján. A munkakörnyezet azonban befolyásolhatja az egészséget – ezen javíthat a munkáltatók hozzáállása, valamint nyilvánvaló, hogy a helyes étrend és a mozgás óriási segítséget jelent az elhízás szempontjából kockázatos kategóriákban levők számára is. Ne feledjük: az egészséges dolgozó jóval produktívabb is.

Forrás: