Sok sport, kevés csonttörés

A fiatalkori rendszeres testmozgás segíthet csökkenteni az öregkori csonttörés kockázatát.

“Eredményeink szerint a gyermekkori rendszeres testmozgás összefüggésben lehet a későbbi csonttörés alacsonyabb kockázatával, méghozzá annak a csúcscsonttömegben bekövetkező növekedésnek köszönhetően, amely a rendszeres fizikai aktivitást végző, fejlődésben lévő fiataloknál figyelhető meg” – mondta a tanulmány vezető szerzője, Bjorn Rosengren, a malmői Skane Egyetemi Kórház munkatársa.

A tanulmány 7 és 9 éves kor közötti, Malmőben élő gyerekek bevonásával készült, akiket hat éven keresztül követtek figyelemmel a szakemberek. A 362 lány és 446 fiú alkotta “aktív” csoportban a résztvevők 40 perces testedzést végeztek naponta az iskolában, míg a 780 lányból és 807 fiúból álló kontrollcsoport tagjai hetente egy órát edzettek – ismertette a tanulmány részleteit a ScienceDaily című ismeretterjesztő hírportál.

A kutatók figyelemmel követték a vizsgált időben történt csonttöréseket és a gyerekek csontozatának éves fejlődését. A tanulmány ideje alatt 72 csonttörést jegyeztek fel a fizikailag aktívak között, és 143 esetet a kontroll csoportban, vagyis a csonttörési kockázat aránya szinte azonos volt a két csoportban. A gerincoszlop csontsűrűségének növekedése azonban magasabb volt az aktív csoport fiú és lány tagjainál egyaránt.

Fotó: 123rf.com

Szintén a tanulmány ideje alatt a kutatók retrospektív keresztmetszeti tanulmányt készítettek 709 korábbi férfi atlétával, akiknek átlagéletkora 69 év volt, valamint a kontrollcsoportot alkotó 1368 férfival, akiknek átlagéletkora 70 év volt, hogy megnézzék, közülük hányan szenvedtek csonttörést, illetve megvizsgálják az alanyok csontsűrűség-veszteségének arányát. Az egykori atléták csoportjában a csontsűrűség minimálisan csökkent +1,0-ről +0,7-re, szemben a kontroll csoporttal, amelynek tagjainál jelentősebb volt az eltérés.

A fiatalkorban végzett fokozott fizikai aktivitás hozzájárult a magasabb csontsűrűség kialakulásához, a lányoknál pedig növelte a csontváz méretét anélkül, hogy fokozta volna a csonttörés kockázatát – húzta alá Rosengren. – Tanulmányunk ismételten rávilágít arra, hogy a gyerekeknek miért van szükségük rendszeres napi testmozgásra a jelenlegi és jövőbeli egészségük erősítése érdekében.”

Forrás: https://napidoktor.hu/index


Egy válasz