A depresszió ellenszere a megértés

Egy új kutatás szerint a depressziónak valóban hatásos a depresszió kordában tartásában a támogató társ vagy társak jelenléte.

A Michigani Egyetem Orvosi Karának pszichiátria professzora, Paul Pfeiffer munkatársaival tíz vizsgálat eredményeit elemezte az 1987 és 2009 között eltelt időszakból. Az eredmények azt mutatták, hogy az olyan programok, amelyekben a betegek és önkéntesek osztottak meg információkat egymással képesek voltak eredményesebben csökkenteni a depressziós tüneteket, mint a csak hagyományos kezelésre szorítkozó terápia. Pfeiffer professzor szerint az eredményekre azért érdemes jobban odafigyelni, mert az ilyen módszerek a depresszió kezelésében sokkal kevésbé a bevett gyakorlat részei, mint mondjuk a drog- vagy alkoholfüggőség gyógykezelésében.

shutterstock_9616952

Ráadásul az eredmények szerint ezek az eddig kevéssé gyakorolt, és mindenképpen költséghatékonynak nevezhető terápiás megoldások ugyanolyan eredményesek, mint a ma már bevett módszernek tekintett egyes eljárások. A támogató csoportokkal működő programok esetében igazoltnak tekinthető, hogy képesek az elszigeteltség érzést és a stresszt csökkenteni, míg ezzel egyidejűleg fontos egészségügyi információkat juttat el a betegek felé és számukra szerepmintákat is kínál – foglalta össze az előnyöket Pfeiffer professzor a munkáját összegző tanulmányban. A szakember éppen ezért azt javasolja, hogy a támogató csoportok, a segítők szerepét egyre szorosabban integrálják a depresszió jelenleg szokásos terápiás megoldásainak körébe.

Forrás:


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.