Hova kerül a szívkatéter?

A szívinfarktust okozó elzáródott koszorúeret egy verőéren át az érbe vezetett katéter segítségével tágítják ki. Olasz kutatók tanulmánya szerint a kezelés sokkal hatékonyabb, ha nem a comb, hanem a csukló verőerén keresztül vezetik be a műszert.

A koszorúér-elzáródás kezelésére szolgáló katétert kezdetben a comb verőerén keresztül vezették a beteg területre. Néhány éve a szakorvosok mind nagyobb gyakorlata és a mind jobb technika hatására ma már sokszor a csuklót használják erre Marco Valgimigli és munkatársai mindkét megoldást használták. A klinikus kutatók 12 olasz kórház 11 068 betegének vizsgálatát összegezték a Journal of the American College of Cardiology, Cardiovascular Interventions című folyóiratban. Az infarktus miatt beszállított betegeket 2003 januárja és 2009 júniusa között kezelték. A betegek egészségi állapotát az infarktus után gondosan követték. Ez tette lehetővé, hogy fölmérjék a szívkatéter bevezetésének helyétől függő különbségeket.

A tények azt bizonyították, hogy a csukló artériáján keresztül beszúrt katéterrel kezeltek, a beavatkozás utáni második év végén fele annyian haltak meg, mint a comb verőerén át bejuttatott katéterrel kezelt csoport tagjai.

sz%25C3%25ADv13

A kutatók az értékelés során felfedezték, hogy a csuklóartériás eljárással több fiatalt, több férfit és több, enyhébbnek esetet kezeltek. A hatalmas betegcsoportból ezért a statisztikai értékeléshez minden szempontból hasonló korú, nemű és betegségük súlyossága szerint is megfelelő párokat képeztek.

A kezelés utáni halálozásban a két módszer közötti különbség így csökkent, de továbbra is jelentős maradt. A kutatók hangsúlyozzák, hogy a csuklóéren át végzett technika nagyobb gyakorlatot kíván, de világszerte egyre több szívgyógyász képes ezzel a módszerrel dolgozni.

Forrás: