Éhes gyerek – beteg felnőtt

Növelik a szívbetegség felnőttkori kialakulásának kockázatát a fogyókúrázás miatt önmagukat éhezésre ítélő tinédzserek.

A gyermek- és tinédzserkori súlyos alultápláltság, még ha csak rövid időre korlátozódik is, komoly következményekkel járhat az élet későbbi szakaszában: a naponta 400-800 kalóriát fogyasztók esetében 27 százalékkal nő a szívbetegség kialakulásának kockázata.

A 10-17 évesen alultápláltak esetében ez a kockázat 38 százalékkal nőtt – állapították meg az utrechti egyetem orvostudományi karának szakemberei a második világháború végi éhínség idején élt holland nők adatait feldolgozva.

gyerek26

A tanulmányban nyolcezer nő egészségi állapotát vizsgálták, akik a második világháború végén – önhibájukon kívül – kevés élelemhez jutottak. Az akkoron 10-17 éves nők egészségi állapotát 2007-ben újravizsgálták.

Vizsgálódásunk legfontosabb üzenete az, hogy komoly következményei lehetnek a felnőttkori egészségi állapotra, ha akut alultápláltság megzavarja a gyermek fejlődését.

Nemcsak a rövidtávú következmények számítanak, 50 évvel később nagyobb a kockázata a felnőttkori szívbetegségek kialakulásának – nyilatkozta a BBC-nek Annet van Abeelen, a tanulmány vezető szerzője.

Forrás: