Gyermekkori migrén és szívbetegség

Összefüggésben állhat a gyakori születési rendellenesség az aurás migrénnel.

Kapcsolatban lehetnek a gyermekkori migrén bizonyos típusai és az egyik gyakori veleszületett szívbetegség. Amerikai kutatók 109 hat és tizennyolc év közötti gyermeket vizsgáltak 2008-2009-ben, akiket migrénnel diagnosztizáltak, és a Salt Lake City-ben működő Primary Children’s Medical Center kórházban kezeltek. A szakemberek mindegyik gyermekben ellenőrizték a nyitott foramen ovale (patent foramen ovale – PFO) jelenlétét.

A rendellenesség következtében a szív két pitvara között átjárhatóság marad fenn, így a vér szűrés nélkül, a tüdőt megkerülve keringhet a szervezetben. A nyitott foramen ovale gyakori defektus, az Egyesült Államokban minden negyedik embert érint.

gyerek43

A Journal of Pediatrics folyóiratban megjelent tanulmány kimutatta, hogy az aurás migréntől szenvedő gyermekek 50 százaléka szenvedett PFO-ban is, ami közel duplája az általános népességben jellemző aránynak. Az aurás migrén számos tünete közé tartozik a vakfoltok feltűnése, a gyengeség és a hallucináció is.

Dr. Rachel McCandless és munkatársai azt tapasztalták, hogy az aura nélküli migréntől szenvedő gyermekek csupán egynegyede szenvedett nyitott foramen ovaléban. Amennyiben a további kutatások is megerősítik az összefüggést, a PFO bezárására használt katéter eszközzel az aurás migrént is kezelni lehet majd.

Forrás: