Szívroham után tilos vért venni?

A diagnosztikus célból végzett vérvétel még betegebbé teheti a beteget – állítja az Archives of Internal Medicine, mely igyekszik az eljárást nem olyan ártalmatlannak beállítani, mint ahogy azt az orvosok vélik.

Számos korábbi tanulmány foglalkozott azzal a jelenséggel, hogy a szívinfarktusos betegek normál mennyiségű vörösvértesttel érkeznek a kórházba, gyakran mégis vérszegény állapotban mennek haza. A vérszegénység (orvosi szóval: anémia) tünetei közé tartozik a fáradtság és a légszomj, ugyanakkor az állapot fokozza a halálozási kockázatot.

A jelenség megértéséhez Dr. Mikhail Kosiborod és a Közép-Nyugati Szent Lukács Intézet (Kansas City) munkatársai 57 egészségügyi ellátó intézmény adatait elemezték, mely 17 ezer szívinfarktuson átesett betegre terjedt ki. Az esetek egyötödében alakult ki mérsékelt, vagy súlyos anémia.

sz%2525C3%2525ADv16

Náluk diagnosztikus célból átlagosan 174 milliliter vért vettek, míg abban az esetben, amikor anémia nem alakult ki, csupán 84 millilitert. A vizsgálat arra nem terjedt ki, hogy a vérvétel az egyes esetekben helyénvaló volt, vagy nem, mindenesetre szerette volna felhívni a figyelmet az esetleges veszélyekre, valamint arra, hogy az orvosok a szükségesnél ne vegyenek több vért.

A statisztikai elemzés szerint minden 50 milliliternyi vér vétele 18 százalékkal fokozza az anémia kialakulásának kockázatát. Az egyes intézmények közötti különbség a teszt liberálisan való kezeléséből adódott. A kutatók kisebb kémcsövek alkalmazásában látják a probléma megoldását.

Forrás:


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.