Csontgyógyszer influenzára

Egy korábban alkalmazott csontritkulás-gátló gyógyszer hatásosnak bizonyult az influenzavírusok széles spektrumával, köztük a H5N1-nek nevezett madárinfluenzával szemben.

Szemben a hagyományos antivirális szerekkel, a csonterősítésre régebben alkalmazott pamidronát az immunrendszer sejtes elemeit aktiválja, így serkentve azokat, hogy pusztítsák el a vírussal fertőzött sejteket. A Journal of Experimental Medicine oldalain megjelent tanulmány szerint a szer a gamma-delta T-sejteken fejti ki hatását, melyek aztán mintegy lyukat ütnek a vírussal fertőzött sejtek felszínén, és a pusztító hatású enzimet juttatnak be. A szer drámaian megsokszorozza ezen immunsejtek számát is.

Malik Peiris professzor és munkatársainak megközelítése azért is előnyös, mivel a hagyományos vírusellenes szerekkel szemben a nagy mutációs ráta miatt nagy eséllyel alakul ki rezisztencia kórokozókban. A pamidronát esetében, annak immunerősítő volta miatt, ilyen jelenséggel nem kell számolni.

oxlmwwx21

A vizsgálat során a kutatók kísérleti egereket használtak, melyek saját immunrendszerét elpusztították, ahelyett pedig emberi immunrendszert telepítettek. Ily módon jobb hatásfokkal lehet vizsgálni az emberi kórokozókkal szembeni immunfolyamatokat, valamint az ezt befolyásoló szereket.

A „humanizált” egereket ezután külön-külön 3 influenzatörzzsel fertőzték: a járványt okozó H1N1 (disznóinfluenza), a H5N1 és a H9N2 (madárinfluenza) vírusokkal. A gyógyszer az állatok fertőzés utáni felépülését nagymértékben meggyorsította, míg amely egyedek nem részesültek a kezelésből, napokon belül elpusztultak. Azonban a szer csak azon az állatok esetén működött, melyekben megtalálhatóak voltak a gamma-delta T-sejtek.

A felfedezés jelentősége, hogy olyan kórokozókkal szemben is hatásos, melyek ellen jelenleg nincs védőoltás, illetve nem áll elég idő, vagy anyagi háttér rendelkezésre a tömeges termeléshez. A már tervezik az embereken végzett klinikai vizsgálat menetrendjét.

Forrás: