Agyi nagytakarítás

Agyunk alváskor takarítja ki a felesleges információt. Ez derült ki egy állatkísérletből, mely új ismeretekkel szolgálhat az Alzheimer-kór és más idegrendszeri zavarok kezeléséhez.

Ha ez bebizonyosodik, akkor a demenciában vagy egyéb agyi rendellenességben szenvedők számára még nagyobb jelentősége lehet az alvásnak, mely lelassíthatja állapotuk romlását – olvasható a Science tudományos magazin pénteki számában megjelent tanulmányban.

Akik nem alszanak eleget, azoknak nehezebben megy a tanulás, a döntéshozás, lassabban is reagálnak, ám évtizedek kutatásai után sem született egyetértés a tudósok között a jelenség okairól. Magyarázták a memória feldolgozásával, az energiamegtakarítással és a szervezet működésének szabályozásával is.

A Rochesteri Egyetem Orvosi Központjának tudósai által végzett új kutatás egy hosszú ideje létező elmélethez nyújt bizonyítékot: amikor az ember elalszik, az agya takarításba kezd. A kutatócsoport korábban az egerek agyában olyan "szennyvízhálózatot" talált, mely kiöblíti a sejthulladékot.

alvas16

Az új kísérlet során a tudósok béta-amiloidot, az Alzheimer-kórban szenvedők agyában felhalmozódó fehérjét fecskendeztek az egerek agyába, majd követték az anyag mozgását. Azt figyelték meg, hogy a béta-amiloid gyorsabban kitisztult az alvó, mint az éber egerek agyából

Azt is észrevették, hogy az alvás idején az agysejtek zsugorodnak, ezzel pedig megnő a sejtek közötti űr. A szélesebb úton a sejtszemét könnyebbet távozik. Maiken Nedergaard, a kutatás vezetője elmondta, ez a "csatornahálózat" a kutyák és a páviánok agyában is megtalálható, és logikus a következtetés, hogy az emberi agy is megszabadul a mérgező anyagoktól.

Forrás:


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.