A rákmegelőző enzimterápia

Milyen összefüggés van a daganatos betegségek és az enzimterápia között?

Ha emésztésünk normálisan működik, észre sem vesszük jelentőségét. Abban a pillanatban, hogy a kellemetlen tünetek bármelyikét érzékeljük, rögtön meggyőződünk róla, miért érdemes odafigyelni, hogy mit és milyen formában fogyasztunk.

A hosszantartó egészség megőrzéséhez azonban erős immunrendszerre is szükség van. Mindkét folyamatban alapvető szerepet játszanak az enzimek. Nézzük, miért érdemes enzimterápiát tartani!

Mik azok az enzimek?

Az enzimek olyan anyagok, melyek katalizátorként játszanak szerepet a szervezetben lezajló kémiai folyamatok során, miközben megnövelik ezek reakciósebességét. Az enzimek egyszerre vesznek részt az emésztésben, elősegítve a táplálékkal a gyomorba juttatott hasznos anyagok felszívódását, illetve hozzájárulnak az immunrendszer megfelelő működéséhez. Hiányuk egyben a védekezőrendszer gyengülését, és a betegségek kialakulásának kockázatát jelenti.

Mélyen a gyomrunkban!

Miután mi megtettük a dolgunk és elfogyasztottuk a számunkra ízletes ételeket, az enzimek is működésbe lépnek. Az összesen 22 szervezetben termelődő enzim közül három fő emésztőenzimet különíthetünk el. Ezek az amiláz, lipáz és proteáz enzimek, szerepük pedig a szénhidrát, zsír és fehérje lebontása, emellett elősegítik a cellulóz, laktóz, rost és a tejtermékek lebontását is.

 

Együnk főzés nélkül!

Mivel a nyers zöldségek, gyümölcsök, valamint a főzés nélkül elfogyasztott ételek jelentős része az enzimek természetes forrásai, ezért ajánlott minél gyakrabban ilyen formában is táplálkozni. Az enzimterápia lényege, hogy kihasználjuk ezeknek a hasznos anyagoknak a szervezetre gyakorolt pozitív hatását.

Emésztési rendellenességek

A puffadtság, túlzott gyomorsav, hasmenés, vagy a székrekedés kialakulása mind összefügg az emésztési folyamatokkal, vagyis az enzimek működésével. Ha hiány, illetve más rendellenességek következtében az enzimek nem lépnek működésbe, nem történik meg a bevitt tápanyagok felszívódása sem.

Enzimek az immunrendszer védelméért

Ahhoz, hogy egészségünket meg tudjuk őrizni, alapoznunk kell az enzimek munkájára! Ennek köszönhetjük, hogy energikusak és fittek tudunk maradni. Ahhoz, hogy a kórokozókkal szemben is fel tudja venni az immunrendszer a harcot, szintén fontos része van a védekező folyamatokat elősegítő metabolikus enzimeknek, melyek elsősorban a hasnyálmirigyben termelődnek.

 

Rákmegelőzés enzimekkel

A daganatos betegségeknél a kóros sejtek elszaporodása okozza a problémát, roncsolva a körülöttük lévő egészséges szöveteket. A témában végzett kutatások eredményei alapján, a hasnyálmirigyben termelődő enzimekkel meggátolható a rákos sejtek kialakulása és terjedése. Az elméletet elsősorban a skót John Bread, illetve az ő munkásságát is felhasználó William Donald Kelley megfigyeléséiből származik.

Az enzimek ereje

Az egészséges táplálkozás fontosságával többnyire tisztában vagyunk, azzal azonban már kevésbé, hogy mi és miért tekinthető egészségesnek. A folyamatok hátterét megvizsgálva gyorsan belátható, hogy komoly betegségektől óvhatjuk meg magunkat, ha megértjük mi zajlik bennünk.

 

Forrás: Tóth Eszter - napidoktor.hu