Nyugaton napos, keleten újabb felhők

Nyugaton folytatódik a gomolyfelhős, napos idő, de az ország keleti felén is hosszabb időre kisüt a nap. A déli óráktól növekszik meg a Dunától keletre észak felől a felhőzet, és az ország keleti harmadán eső, zápor is valószínű.

Napközben az északnyugati, nyugati szél megélénkül, holnap a Dunától keletre időnként meg is erősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 6 és 13 fok között alakul, a nagyvárosokban és a vízpartokon lesz enyhébb a hajnal. A legmagasabb nappali hőmérséklet kedden 18 és 25 fok között valószínű, a tartósabban borult területeken marad 20 fok alatt a hőmérséklet.

A gyenge hidegfronti hatás a keleti tájakon is megszűnik. A különösen érzékenyeknél azonban kezdetben esetleg előfordulhat fejfájás, migrén, szédülés, illetve ingerlékenység. Kedd délutántól a magasban már egy-két fokos melegedés is kezdődhet nyugat felől.

Pollenjelentés
Az átvonuló hidegfrontot kísérő csapadékos idő hatására átmenetileg mérséklődött a pollenterhelés, a hét első felében azonban várhatóan fokozatosan ismét erősödni fog. Az elkövetkező napokban a parlagfű pollenkoncentrációja jellemzően a magas-nagyon magas tartományban alakul, elsősorban a Dunántúl, illetve az Alföld déli részén lehet nagyon magas. A csalánfélék virágpora általában alacsony-közepes, az üröm, a libatopfélék, a kenderfélék, a pázsitfűfélék és az útifű pollenje jellemzően alacsony koncentrációban van jelen. Előfordulhat még egy-egy szem a lórom, valamint a ciprus- és tiszafafélék virágporából is. A kültéri allergén gombák spóraszáma jellemzően közepes-magas szintet ér el.a

Forrás: met.hu