Nem csak az arc fiatalodhat műtét nélkül

A magas intenzitású fókuszált ultrahang (HIFU) az egyik legújabb és leghatékonyabb orvos-esztétikai beavatkozás, amely során a kezelőfej helyileg a bőr felszínétől meghatározott mélységben felmelegíti a szöveteket, és ennek eredményeként jelentős lifting hatás jön létre a kezelt területen azáltal, hogy a szövet feszességét biztosító kollagén egyrészt összehúzódik, másfelől pedig beindítja az új kollagén termelődését.
Ma már nem csak az arcot, hanem egyéb más testrészeket is szépen lehet formálni ezzel a módszerrel, elkerülve a szépészeti műtéteket – hívja fel a figyelmet Dr. Széchenyi Kornél, orvos-esztétikai specialista, a Budai New Beauty Orvos-Esztétikai Központ vezetője.
A kezelés sebészeti beavatkozás nélkül is jelentős lifting-hatást hozhat létre: megemeli a megereszkedett arcot, illetve az egyéb testtájékokon a bőrt. Úgy fejlesztették ki, hogy biztonságos legyen és hatékony, és bár járhat egy kis kellemetlen fájdalommal, a legtöbb esetben csak szurkáló, meleg érzetről számolnak be a páciensek. „Az ultrahang energiáját már több mint ötven éve alkalmazzák az orvoslásban. Ennek kedvező hatását és az erre épülő tapasztalatokat kihasználva alkalmazzák már évek óta sikeresen a bőrfiatalító orvos-esztétikai kezelések során, melyeket képzett és tapasztalt orvosok végeznek” – mondja a doktornő.

Nem csak az arcon hatásos

A HIFU csökkenti a ráncok és a szem alatti gödör mélységét, de manapság nem csak az arcon, hanem a test más területein is alkalmazzák. Elsősorban arcliftre, a megereszkedett bőrfeszesítésre és megemelésére használják az arc, szemöldök, állvonal, nyak, toka és a dekoltázs területén, de tökéletes megoldás lehet azoknak is, akik a makacs zsírpárnáiktól szeretnének megszabadulni a test egyéb tájain.

„Persze fontos megemlíteni, hogy a kezelés nem pótolja a diéta és a rendszeres testmozgás általi testsúlykontrollt, így fogyasztásra nem alkalmas, viszont az alkati megjelenést negatívan befolyásoló zsírrétegtől segíthet megszabadulni. Nemzetközi tanulmányok igazolták, hogy már egy hasi zsírbont HIFU kezelés hatására a kezelést követő 2-3 hónap alatt átlagosan 2,5 cm-rel csökkent a kezelésben részt vevők haskörfogata” – mondja a szakember.



Rögtön a kezelés után látható az eredmény

A HIFU kezelés időtartama függ a kezelt felület nagyságától, ennek megfelelően általában 30-90 perc között változhat. A kezelés csak kisebb kellemetlen fájdalommal jár, és utána nincs lábadozási idő.

Az elvégzett arcfeszesítő HIFU után az eredmény már rögtön a kezelés után látható, és csak egyre intenzívebb lesz az idő előrehaladtával az újonnan termelődött kollagén miatt. „Egy kezelés után akár 4-8 évvel fiatalabbnak tűnhet az arc, és az egyéb testrészeket is feszesíti, fiatalítja. A kezelőfejtől és a kezelt területtől függően a magas intenzitású fókuszált ultrahang-hullámok jelentősen felmelegítik a szövetet, aminek hatására egyrészt a kollagén szerkezete megváltozik, másfelől pedig olyan folyamatokat indít be, ami során új kollagén jön létre. Ezzel mintegy 2-3 hónap alatt a kezelést követően a bőr fokozatosan feszesebbé válik és a megereszkedett terület megemelődik, a hatás fél évig is eltarthat.”

Forrás: https://napidoktor.hu/index


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.