Mit vegyünk figyelembe,amikor szemműtétet választunk?

Ebben a kérdésben ByeAlex és Sztarenki Dóri is egyetért

„Amikor valaki rászánja magát a látásjavító, lézeres szemműtétre, egy valamit biztosan megbán az operációt követően. Azt, hogy nem előbb történt meg a beavatkozás” – mondja a hozzá érkező visszajelzéseket összefoglalva Dr. Nagymihály Attila, a Budai Szemészeti Központ intézetvezető főorvosa.

Sokan azért nem vágnak bele a látásjavító beavatkozásba, mert összezavarodnak az – elsőre bonyolultnak tűnő – elnevezésektől. Nem tudják eldönteni, hogy mi alapján válasszanak és elengedik a témát, míg valamilyen oknál fogva újra bele nem botlanak. Például találkoznak egy ismerőssel, akit nemrég műtöttek, és aki segít egy kicsit jobban eligazodni a kérdésben. A választott kezeléssel kapcsolatos végső döntést nagyban befolyásolja a műtét ára, a beavatkozással járó fájdalom mértéke és az, hogy a műszeres vizsgálaton mért adatok alapján melyik eljárásra lehet alkalmas a szem.

A lézeres látásjavító kezelések rutin műtétnek számítanak. 1991 óta világviszonylatban több mint 40 millió ember döntött úgy, hogy mindörökre megválik a szemüvegétől. Köztük ByeAlex is, aki hét évvel ezelőtt még vastag, fekete keretes szemüvegével hódította meg a magyar és az európai közönséget.

„Előtte küszködtem a szemüveggel. Utáltam a színpadon: ha levettem, akkor nem láttam a közönséget, ha rajtam volt, akkor utáltam visszanézni a fotókat, mert a lencsén visszacsillant a vaku és a fények. Másrészt függővé tett. Ha nem volt rajtam, fájt a fejem, nem láttam. A műtét után a szemüveg az első másodperctől nem hiányzott. Egy természetes érzés, ilyennek kellett volna mindig lennie” – emlékezik vissza ByeAlex. Hasonló érvek miatt több ismert közszereplő – például Járai Márk, Kovács Patrícia, Sztarenki Dóra és Klem Viktor – is a látásjavító beavatkozás mellett döntött.

Merre billenjen az a bizonyos mérleg?

A műtét ára mellett érdemes azt is figyelembe venni, hogy a beavatkozás után mennyi időt vesz igénybe a gyógyulás, hiszen a kiesett munkaidő/szabadidő miatt ez is költséggé válik. Jelenleg a legolcsóbb műtéti eljárás az úgynevezett PRK látásjavító kezelés. Ez egyben a legrégebbi módszer. Sokan pont a múltja miatt bíznak benne és teszik voksukat erre a beavatkozásra. Viszont a lézeres szemműtétek között – gyógyulás szempontjából – ez a legfájdalmasabb. Az operációt követő néhány napban az esetek többségében előfordul erőteljes könnyezés és fájdalmas idegentest érzés, a megfelelő látás beállása is igénybe vesz 1-2 hetet. Aki ezt a beavatkozást választja, annak számolnia kell azzal, hogy akár 7-10 napig kiesik a munkából. Érdemes tehát átgondolni, hogy a két hét táppénz során kieső bevétel árából akár egy drágább műtétet finanszírozhatna, ami után egy nappal már munkába állhat és a fájdalmas gyógyulást is megspórolhatja. 

Nincs fájdalom és másnap már dolgozhat

Klem Viktor színész egyetlen napot sem szeretett volna sem a forgatásokról, sem pedig a színpadról hiányozni, éppen ezért egy olyan lézeres kezelést választott, amely elvégzését követően már másnap ismét a kamerák előtt állhatott. A FEMTO kezelés teljesen fájdalommentes, az esetlegesen jelentkező apróbb kellemetlenségek pedig a műtét után egy-két órával megszűnnek. Ez ugyan egy költségesebb eljárás, viszont a beavatkozást követően a látás néhány óra alatt kitisztul.

Élesen látok újra, ezt nagyon hamar megszoktam, és nagyon örülök neki. Sokszor észreveszem, különböző változó fényviszonyok közt, különböző szűrt fényben, nagyon erős fényben vagy ahogy vezetek, hogy még soha nem láttam ilyen élesen” – eleveníti fel a műtét utáni tapasztalatait Klem Viktor.

Viktorhoz hasonlóan Sztarenki Dóri is a Magyarországon elérhető legmodernebb látásjavító technika mellett döntött.

Közvetlenül a műtét után már viszonylag jól láttam, csak egy enyhe homály volt a szemem előtt. Összességében ez nem volt zavaró és nem is fájt semmi. Elmentem ebédelni, utána hazamentem, pihentem egy órát és simán levittem a kutyákat sétálni. Egyedül az autók erős fénye zavart. Másnap reggeltől kiélesedett a kép és már semmi zavaró dolog nem volt” – mondja a színésznő. 

Bármelyik lézeres eljáráson gondolkodik, előtte mindenképpen szükséges egy látásjavító központba ellátogatni és szemész szakorvossal konzultálni. Az olyan anatómiai adottságok ugyanis, mint a vékony szaruhártya vagy a szemfelszíni hegesedés is befolyásolja, hogy kinek-melyik lézeres eljárás az optimális.

Forrás: https://napidoktor.hu/index