Ma újra Színházak Éjszakája

2017. szeptember 16-án hatodik alkalommal hívja, egy éjszakás kalandra a cooltúrára vágyókat Budapest Főváros Önkormányzata támogatásából megvalósuló Színházak Éjszakája. Idén 35 színház több tucat programmal várja a karszalaggal rendelkező érdeklődőket.

A Színházak Éjszakája keretében először szerveznek az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézettel együttműködve színháztörténeti sétákat, melyek során a résztvevők nyomozásba kezdhetnek a nemzeti színházaink hűlt helyei, az eltűnő és megszülető budai színházak, az első hivatalos társulat és a pesti broadway után, vagy épp barangolhatnak Újlipóciában.

Mind a harmincöt színházban az önkéntesek pultjánál egy színházi puzzle várja majd a játékos kedvűeket. A rendezvényre a résztvevő színházak jegypénztáraiban, és online is vásárolhatók karszalagok már szeptember 1-jétől.

A hagyományokhoz híven a programsorozat már délután elkezdődik és egészen másnap hajnalig tart:

  • lesz karaoke Az Őrült Nők Ketrece sztárjaival és duett a Színház- és Filmművészeti Egyetem zenés színész növendékeivel
  • kulisszajárás Budapest egyik új színházában, a Hatszín Teátrumban és az Operaház titkos tereiben
  • nyílt tánc-, olvasó- és előadáspróbák
  • nyilvános munkarendi értekezlet és beépítés
  • slampoetry és stand up est; kézműves foglalkozások és mesejátékok gyerekeknek
  • premier filmvetítés és színházi bemutatók
  • impró- és részvételi színházas workshopok
  • tiszteletbeli bábszínész képzés ésbeszédtechnika óra
  • jelmezpróba és túrós csusza party
  • vidéki vendégjáték és mester-tanítvány találkozás
  • táncos mulatság hajnalig – együtt, közösen.

Erről szól idén a Színházak Éjszakája: az összetartozásról, a közös játékról. Ezen az estén leomlik a színpadot és nézőteret elválasztó láthatatlan fal, nem lesznek nézők és szereplők, csupán résztvevők, akik közösen ünneplik a Színházat. Rakjuk össze – ez a 2017-es Színházak Éjszakája mottója, mert az idei szervezők szerint igazán jó dolog csak akkor születhet, ha közösen hozzuk létre.

z est során rengeteg újdonság várja még a résztvevőket: az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet a programsorozat keretében színháztörténeti sétákat szervez, melyek során a résztvevők nyomozásba kezdhetnek a nemzeti színházaink hűlt helyei, az eltűnő és megszülető budai színházak, az első hivatalos társulat és a pesti broadway után, vagy épp barangolhatnak Újlipóciában. Mind a harmincöt színházban az önkéntesek pultjánál egy színházi puzzle várja majd a játékos kedvűeket, melynek sikeres kirakása után választani lehet egyet a résztvevő színházak logóival ellátott puzzle-alakú hűtőmágnesek közül.

„Ez az este bizonyítja számukra, hogy mennyire sokszínű, pezsgő és fantasztikus színházi élet van Budapesten, amely igazi színházi főváros. Ez világszinten is egyedülálló érték. Ezen a napon belevethetjük magunkat a város színházi forgatagába, és megismerhetjük a teátrumok stílusát, színészeit, társulatát.”
Komáromi György, Színházak Éjszakája projektvezető

A résztvevő színházak listája: 

Átrium, Baltazár Színház, Bethlen Téri Színház, Budapesti Operettszínház, Budapest Bábszínház, Centrál Színház, Dumaszínház, Fórum Színház, Hatszín Teátrum, Játékszín, József Attila Színház – Békéscsabai Jókai Színház, Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház, Karaván Színház, Karinthy Színház, Katona József Színház, Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház, Madách Színház, Magyar Állami Operaház, Momentán Társulat, MU Színház, Örkény István Színház, Pesti Magyar Színház, Pinceszínház, Radnóti Miklós Színház, Rózsavölgyi Szalon Arts& Café, RS9, Ódry Színpad (Színház- és Filmművészeti Egyetem), Szkéné Színház, Thália Színház, Trafó, Trip Színház, Turay Ida Színház, Újszínház, Vidám Színpad, Vígszínház Karszalagvásárlás:
A résztvevő színházak szervezési osztályán vagy jegypénztárában, illetve a www.szinhazakejszakaja.hu és www.jegy.hu oldalon lehet vásárolni.

Forrás: https://napidoktor.hu/index


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.