Ma kelet felé lesz csapadékosabb az idő

Éjjel a Dunántúl nagy részén túlnyomóan derült lesz az ég. Az ország többi részén ugyanakkor kezdetben többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, több helyen esővel, záporral, majd az éjszaka második felében nyugat felől szakadozik a felhőzet, szűnik a csapadék.

Napközben a többórás napsütés mellett gomolyfelhő-képződésre számíthatunk, de északkeleten kezdetben több felhő valószínű, és arrafelé helyenként záporeső is várható, másutt számottevő csapadék nem lesz. Éjszaka többnyire mérsékelt lesz a légmozgás, majd hajnaltól főként az északkeleti, keleti vidékeken megélénkül, napközben néhol meg is erősödik az északkeleti, keleti szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 2 és 8 fok között alakul, de a Nyugat-Dunántúlon hidegebb lesz, ott 0, -2 fok is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 18 fok között alakul.

esosido2

Front nincs felettünk, ezért a fronthatás sem várható. Egyre több helyen naposra fordul az idő, ami jótékony hatással lehet kedélyállapotunkra. Érdemes néhány órát a szabadban tölteni, az időjárás ideális lesz a kiránduláshoz, túrázáshoz.

Pollenjelentés
Eleinte még várhatóan mérsékelt marad, a hétvégén azonban ismét erősödik a pollenterhelés. A platán és a tölgy pollen koncentrációja jellemzően közepes, bár a tölgyé helyenként a magas szintet is elérheti. A hétvégén már a pázsitfűfélék pollenkoncentrációja is többfelé elérheti a tüneteket okozó közepes szintet. A kőris, a nyír, a fűz, valamint a ciprus- és tiszafafélék virágpora leginkább alacsony koncentrációban fordul elő. A kevésbé jelentős allergének közül az eperfafélék pollenje általában közepes – magas, a dió, a fenyőfélék és az ostorfa pollenje pedig alacsony – közepes koncentrációban van jelen. A kültéri allergén gombák spóraszáma továbbra is alacsony.

Forrás: met.hu


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.