Ma hidegfronti hatással számoljanak az arra érzékenyek

Hidegfronti hatással számoljanak az arra érzékenyek. Náluk előfordulhat fejfájás, migrén, szédülés, ingerlékenység, illetve fáradékonyság. Erősödhetnek a reumatikus, valamint az ízületi fájdalmak. Ingadozhat a vérnyomás. A szokásosnál hosszabb lehet a reakció idő.

Éjszaka a Dunántúlon megszűnik a csapadék, a felhőzet is lecsökken, és nagy területen kiderül az ég. Másutt a borult idő mellett az esőt havas eső, havazás váltja fel, reggel azonban már csak a Tiszántúlon eshet. Napközben a Dunántúlon általában napos, gyengén felhős idő ígérkezik, kora délutántól pedig a Dunától keletre is mind nagyobb területen felszakadozik, csökken a felhőzet. Egyedül az északkeleti megyékben marad estig borult az ég, ahol kisebb havazás továbbra is lehet. Az északi, északnyugati szelet erős, a Dunántúlon és északkeleten viharos széllökések kísérik, majd késő délutántól jelentősen csillapodik a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 fok körül alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 5 fok között várható.

oszilevelek2

Távolabbi kilátások hétfőtől csütörtökig:

Az időszak elején általában kevés lesz a felhő, több órára kisüt a nap, számottevő csapadék nem várható, majd többnyire erősen felhős lesz az ég, és főként északon, északkeleten alakulhat ki vegyes halmazállapotú csapadék.

Jelentős mennyiségű csapadék (legalább napi 5 mm) az ország területén nem várható.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 0 és -8, a végén -2 és +2 fok között valószínű. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 1 és 7, szerdán -2 és +2 fok között alakul.

A hőmérséklet napi középértéke és eltérése a sokévi átlagtól (Budapest külterületén):

2016. november 11. 4,7 °C -0,4 °C

1871 óta ezen a napon Budapesten előfordult legmagasabb hőmérséklet: 20,1 °C (2015) legalacsonyabb hőmérséklet: -9,1 °C (1988)

Forrás: met.hu