Te szerencsejáték-függő vagy?

Mivel a különféle függőségek, világszerte emberek millióinak teszik tönkre az életét, a kutatók mindig is fontosnak tartották kideríteni, mi állhat ezek hátterében, és hogyan lehet kezelni őket.

Az egyik különösen kemény dió a szerencsejáték-függők kezelése, melyre a szakemberek mindmáig nem találták meg a megfelelő orvosságot. Most azonban, a Kyoto Egyetem szakértőcsapata talán közelebb jutott a megoldáshoz. A vizsgálatok során 19 önként jelentkező férfit kértek meg, hogy játsszanak különféle szerencsejátékokat, miközben az agyukat PET-CT segítségével figyelték meg.

A Molecular psychiatry című szaklapban megjelent tanulmányból kiderül, hogy azok, akiknek az agyában alacsonyabb a noradrenalin vivőanyagának a szintje, könnyebben veszik, ha anyagi veszteség éri őket, így főleg közülük kerülnek ki azok, akiket hamar behálóznak a szerencsejátékok.

almos3

Amint azt a tudósok kifejtették, az alacsonyabb mennyiségű vivőanyag  következtében a sejten kívüli noradrenalinból kevesebb szívódik fel, azaz több marad az agyban, ami pedig tompítja a veszteség miatt érzett fájdalmat. Lényegében tehát a fenti hormon mennyisége befolyásolhatja azt, hogy egyesek már egészen kis pénzösszeg elvesztésének a hatására eltántorodnak a játéktól, és óvatosabbá válnak, míg mások sokkal kevésbé zavartatják magukat a veszteség miatt, és újabb és újabb kockázatot vállalnak.

A szakemberek abban bíznak, hogy a fenti vizsgálatok eredményeként a gyógyszerészek a jövőben képesek lesznek kifejleszteni egy olyan szert, mellyel csökkenteni lehet a vivőanyag mennyiségét, ami által növelhető lenne a noradrenalin szintje, és így megfelelő segítséget kaphatnának a megrögzött szerencsejátékosok.

Forrás: