Mit mutat a laborlelet? Segítünk megfejteni!

Az interneten információt kaphatunk számtalan betegségről, kórokozóról, tünetről, vírusról, de nem biztos, hogy választ találunk problémánkra.

A labtestonline.hu oldalt orvosok, labordiagnosztikai szakemberek hozták létre azzal a céllal, hogy tájékozódni tudjunk laborleletünk adatai alapján. Ez az oldal nem a kereskedelemről szól. Kizárólag a tájékoztatás, a felvilágosítás a célja. Közvetlen kapcsolatot teremt közöttünk és a laboratóriumi szakemberek munkája között. A számunkra sokszor érthetetlen szakkifejezéseket, utalásokat, adatokat mutatja meg gyorsan és közérthetően bárkinek. A betegtájékoztatás égetően időszerű feladatát látja el, bármikor elérhető formában.

Érthetően, szakértőktől

Laborlelettel életünk során sokszor találkozhatunk, legyünk bár betegek, vagy egészségesek. A rajta olvasható sorok útvesztőjében nagyjából ugyanennyi alkalommal veszünk el. Ilyenkor sürgető kíváncsiságot érzünk az elemzésre, hiszen szervezetünk mélyében zajló folyamatokról van szó. Van azonban, hogy hetekig kell várni, míg orvosunkkal találkozunk, és előfordulhat az is, hogy az orvosi konzultáció során nem marad idő a lelet részletes megbeszélésére.

dontes3

A labtestonline.hu egyszerre nyújt biztonságot, segítséget, és információt önmagunkról. Eloszlatja a félelmeinket, de felhívja figyelmünket gyenge pontjainkra. Rávilágít azokra a belső folyamatainkra, melyeket még nem is észleltünk, vagy már észleltük, de nem vettünk róla tudomást, esetleg nem tudtuk, miképp foglalkozzunk vele. Így segít bennünket, hogy egészségünkkel időben, és odafigyeléssel tudjunk törődni.

Első lépés a felkészülés

A laborvizsgálatok sokszor alaptalan félelmeket keltenek bennünk. Az oldal részletes felvilágosítást nyújt a vizsgálatok menetéről, és arról is, hogyan tudunk felkészülni, ezzel megkönnyíteni önmagunk és a szakemberek munkáját is. Nézzük át, mielőtt laborvizsgálatra indulunk, hasznos tippeket kaphatunk a fájdalom elkerülésére, csökkentésére, vagy a mintavétel idejének rövidítésére, hatékonnyá tételére.

shutterstock_1661866319

Második lépés az elemzés

A kinyomtatott laborleletet kézhez kapjuk, mely számtalan információt tartogat szervezetünkről. A labtestonline.hu lapra kattintva pillanatok alatt megérthetjük, mit jelentenek leletünkön a számok, sorok, jelek. A kapott értékeket beírva az oldal részletesen elmagyarázza leletünk sorainak valóságát. Így vehetjük kezünkbe egészségünket.

Harmadik lépés az egészség

A labtestonline.hu oldal segít megérteni szervezetünk állapotát, felderíteni a tüneteink mögött húzódó okokat. A laborleletünk értékei alapján információt ad egészségi állapotunkról. Általa fel tudnunk készülni a megelőzésre, a további vizsgálatokra, vagy változtatni tudunk életmódunkon, szokásainkon. Információt ad arról, milyen lépéseket kell tennünk egészségünk megőrzése, teljesítményünk növelése, vagy gyógyulásunk érdekében. Segít bennünket, hogy időben keressük fel orvosunkat, előzzük meg a betegségek kialakulását, vagy elmélyülését.

Forrás: