Jó móka a csiklandozás, csak felér egy kínzással

A csiklandozás sokszor tényleg jó móka, de ne vigyük túlzásba, figyeljünk oda a gyermek reakcióira, és ha azt látjuk, hogy elég, akkor hagyjuk abba!

A kisgyermek csiklandozása a legtöbb családban bevett játék, ám az nagy kérdés, hogy a gyermek is annyira élvezi-e, mint azt mi, felnőttek sokszor gondoljuk. Mert a kicsi nevetése egyáltalán nem jelenti azt, hogy élvezi is, ami vele történik.

A legnagyobb probléma a csiklandozással az, hogy az ember készpénznek veszi: ha valaki nevet, akkor jól érzi magát. Pedig annak ellenére, hogy a csikizés ugyanazokkal a tünetekkel jár, mint a humor (nevetés, libabőr, izomösszehúzódás), egyáltalán nem biztos, hogy aki átéli, az nem szenved tőle – hívta fel a figyelmet a csalad.hu oldal.

Régen kínzásként használták a csikizést

Olyannyira, hogy a történelem során több népnél kínzásként alkalmazták a csiklandozást. Például Kínában, ahol a kiváltságos nemesek választhatták a büntetésnek ezt a fajtáját, mert – miközben megfelelő mértékű szenvedést okoz – nem hagy nyomokat.

Az ókori Rómában a gonosztevőket kikötözték, a lábukat sóval hintették be, majd azt kecskékkel nyalatták le róla, de olyat is lehetett olvasni, hogy madártollal csiklandozva kín vallattak bebörtönzött embereket.

Egy pontig egyébként nyilván jó móka, ám nagyon nehéz megállapítani, pláne egy kisbaba esetében, hogy mikor értünk el a határra, vagy léptük azt át. Arról nem is beszélve, hogy a szülők gyakran amolyan varázsgombként használják, amit megnyomva jó kedvre lehet deríteni a gyereket.

Figyeljenek a testbeszédre

Nagyon fontos tehát, hogy ha még nem tud beszélni a gyermek, nagyon odafigyeljünk a testbeszédére, hogy tudjuk, mikor kell abbahagyni. Ezt nyilván nem olyan egyszerű megállapítani, de azért akinek van gyereke, az nagyjából érzi, mikor jön el ez a pillanat.

Ha a gyermek már nagyobb, akkor annyiban egyszerűbb a helyzet, hogy tud szólni, mikor elég. Ilyenkor le kell állni, aminek a csiklandozás megszüntetésén túl még egy nagy előnye van: megtanítjuk neki, hogy a saját teste felett ő rendelkezik, és senkitől sem köteles eltűrni, hogy olyat tegyen vele, amit ő nem akar. Ez később, a randikorszakban még nagyon fontos tapasztalat lehet.

„Ha a gyermekek kiskoruktól arra lennének szoktatva, hogy a világukat tiszteletben tartjuk, akkor későbbi életük során sem jelentene nekik gondot felismerni a tiszteletlen viselkedést… és képesek lennének fellépni ellene” – ezt Alice Miller pszichológus mondta.

Forrás: Hirado