A császárpingvinek láthatatlan páncélja

A császárpingvinek láthatatlan, a környező levegőnél hidegebb légpáncéllal védekeznek a Déli-sarkvidék nulla Celsius-fok alatti, fagyos időjárása ellen – állapította meg a Biology Letters című szaklapban közzétett tanulmány.

Dominic McCafferty, a Glasgow-i Egyetem kutatója elmagyarázta, hogy a legtöbb madár tollazata arra szolgál, hogy megakadályozza a testhő kiáramlását, következésképpen felülete valamivel melegebb, mint a környező levegőé. "A császárpingvineknél azonban a testfelület nagy része tiszta, napos időben hidegebb, mint az őket körülvevő levegő. Ebből következően – paradox módon – a tollazat von el hőt a környező levegőből" – mondta a kutatást ismertető Discovery News honlap szerint.

A folyamatot ahhoz hasonlította, mintha a madarak a természetben képződött, alacsony hőmérsékletre állított konvekciós kályhában húznák meg magukat.  
A tanulmány szerint a pingvinek tollazatának szigetelőhatása általában több mint nyolcvan százalékosra tehető, és rendkívüli módon ellenáll a szélnek is. Vastag, pikkelyszerű bőrük ugyancsak jó védelmet nyújt, ha jeges felülettel érintkeznek. Szintén a hideg elleni védekezést szolgálja viszonylag kisméretű csőrük.

Forrás: