Csapadékmentes néhol szelesebb, meleg őszi időnk lesz

Csapadék nem lesz. A délnyugati, nyugati szél több helyen is megélénkülhet, de emellett kellemes őszi időre számíthatunk ma.

Csapadék és front nem lesz ma

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 8 és 13 fok között alakul, de néhol ennél hidegebb is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 22 és 27 fok között valószínű.

Fronthatás nem várható, marad az eseménytelen, napos időjárás. Melegebb levegő érkezik fölénk, erősödik a nappali felmelegedés. A fokozottan érzékeny szervezetűeknél a melegfrontok idején tapasztalható álmatlanság, fejfájás, figyelmetlenség jelentkezhet.

napos-oszi-ido

Távolabbi kilátások péntektől hétfőig:

Az időszak első felében kevés lesz a felhő, csapadék nem várható. Vasárnap nyugat felől fokozatosan megnövekszik a felhőzet, és délutántól a Dunántúlon, estétől másutt is szórványosan valószínű eső, zápor, néhol zivatar is előfordulhat. Hétfőn csökken a felhőzet, egyre kevesebb helyen kell csapadékra számítani, ezzel együtt sokfelé megerősödik az északnyugati szél.

Jelentős mennyiségű csapadék (legalább napi 5 mm) az ország területének 20 százalékán lehet.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet a kezdeti 5, 12 fokról 9, 14 fokig emelkedik. A legmagasabb nappali hőmérséklet az időszak első felében 25 fok körül, hétfőn már csak 16 és 22 fok között várható.

A hőmérséklet napi középértéke és eltérése a sokévi átlagtól (Budapest külterületén):

2016. szeptember 27. 14,6 °C -0,5 °C

1871 óta ezen a napon Budapesten előfordult legmagasabb hőmérséklet: 30,9 °C (1942) legalacsonyabb hőmérséklet: 0,0 °C (1931)

Forrás: met.hu