Nyelvtanfolyam a gyerek jövőjének alapja

Ahány nyelv, annyi ember! De vajon mikor és hogyan érdemes nekilátni az idegen nyelv elsajátításának? Az első lépések a mamán múlnak.

Minden kezdet nehéz! Tartja a mondás, de minél előbb felkeltjük a lurkó érdeklődését a nyelvek iránt, annál könnyebben veszi az akadályokat. Hazánk eddig nem jeleskedett túlságosan nemzetközi szinten, ideje elkezdenünk a felzárkóztatást!

?Hi, what?s your name?? ?How old are you?? ?Nice to meet you.? Hangzanak el az alapmondatok egy kezdő nyelvtanfolyamon, vagy az első iskolai nyelvórán. De mivel sosem túl korai a kezdés, így számos óvoda kínál lehetőséget, elsősorban az angol nyelvvel való ismerkedésre.

Az óvodai ?alapképzés? után hasznos már első osztályban folytatni a tanulást. Ötödik-hatodikban pedig az sem baj, ha beindul a második nyelvvel való ismerkedés.14305A kérdés, hogy elegendő-e az iskolai óraszám és minőség a lurkónak. Esetleg küldjük külön tanárhoz, nyelvtanfolyamra vagy nyári táborba őt? Mindenképp érdemes, hiszen a tanulás ebben a korban jóval könnyebb. A befektetett energia és pénz pedig biztosan megtérül. Ha ugyanis nem foglalkozunk a kérdéssel, a gyermek hátránnyal indul a középiskolában, majd a munkaerőpiacon is.

A magántanár óránként átlagosan 1500-3500 ft-ot kér el, míg a nyelviskolákban és táborokban intenzitástól és óraszámtól függően változnak az árak. Az biztos csoportban jóval kellemesebb a tanulás, ami a hangulatot és az anyagiakat illeti. Ha viszont megteheted, küld bátran különórára a gyermeket, hiszen így még biztosabb a személyes fejlődés.14307 Hiszen mi mással lehetne kedvet csinálni az egész folyamathoz, mint ilyen-olyan trükkös ösztönzéssel. Mindezeknek megfelelőn indít adott nyelviskola már 3-15 évesek részére nyelvtanfolyamokat, ahol az alacsony létszám (5-10 fő) biztosítja a teljes odafigyelést.

Akkor se keseredjünk el, ha éppen nem engedhetjük meg magunknak a felsorolt lehetőségeket! A külföldi csatornák, rádiók, internet és idegen nyelvű (képes) könyvek olvasgatása is jelentősen bővíti az ismeretet!

Igaz, a mai kultúrakavalkádban, nemzetközi és hazai lehetőségek hadában semmi sem garantálja a teljes sikert, viszont nyelvtudással jelentős előnyhöz juttathatjuk a lurkót!

Forrás: