A hidegfronti hatás megszűnik és napközben több órára kisüt a nap

Észak felől csökken a felhőzet, napközben a változó felhőzet mellett több órára kisüt a nap. Főként északkeleten fordulhat elő havazás, hózápor.

Többfelé élénk, néhol erős lesz a nyugati, délnyugati szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és -9 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és +5 fok között várható.

A hidegfronti hatás napközben fokozatosan megszűnik, de az arra érzékenyeknél eleinte még görcsös fájdalmak jelentkezhetnek. Erősebbek lehetnek a reumatikus, valamint az ízületi panaszok. Előfordulhat fejfájás, migrén, illetve szédülés. Ingadozhat a vérnyomás.

Távolabbi kilátások szerdától szombatig:

Szerdán mindenütt beborul az ég, és többfelé várható – többnyire kisebb – havazás, nyugaton havas eső, eső is. Ezt követően egyre naposabbra fordul az idő, csak szombaton a nap második felétől növekszik meg ismét a felhőzet. Csütörtökön és pénteken sokfelé tartósan viharos lesz az északi szél.

Jelentős mennyiségű csapadék (legalább napi 5 mm) az ország területén nem valószínű.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet az időszak első felében -2 és -7 fok között alakul, majd egyre hidegebb lesz, szombatra virradóan -10, -18 fok várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet a kezdeti -1, +4 fokról -4, -11 fokig csökken.

A hőmérséklet napi középértéke és eltérése a sokévi átlagtól (Budapest külterületén):

2017. január 1. -6,7 °C -6,1 °C

1871 óta ezen a napon Budapesten előfordult legmagasabb hőmérséklet: 12,8 °C (1921) legalacsonyabb hőmérséklet: -18,9 °C (1888)

Forrás: met.hu


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.