Naponta 20 ezer kiskorú lány válik anyává

Naponta mintegy 20 ezer 18 év alatti lány hoz világra gyermeket a fejlődő országokban – derült ki a hannoveri székhelyű német világnépesedési alapítvány jelentéséből.

A népességpolitika és a családtervezés terén aktív nemzetközi fejlesztési szervezet az ENSZ szombaton tartott nemzetközi lánynapja előtt hívta fel a figyelmet a súlyos állapotokra.

A jelentés szerint az évi 7,3 millió tinédzserterhesség hátterében a hiányzó felvilágosítás és szexuális védekezési lehetőségek, az oktatáshoz való korlátozott hozzáférés, valamint a szexuális erőszak áll. A tizenéves anyák közül 2 millió még a 15. életévét sem töltötte be.

shutterstock_58980112

A dokumentumból az is kiderül, hogy évi 70 ezerre tehető azoknak a 15 és 19 év közötti lányoknak a száma, akik életüket vesztik a terhesség alatt fellépő komplikációk, a magzatelhajtás vagy a szülés következtében.

Az ENSZ először 2012. október 11-én tartotta meg a nemzetközi lánynapot (International Day of the Girl Child), amellyel a lányokat világszerte sújtó megkülönböztetésre és elnyomásra hívják fel a figyelmet többek között az oktatás, a táplálkozás, az egészségügyi ellátás és a gyermekházasságok terén. Idén a lányok elleni erőszak témája állt a nap középpontjában.

Forrás: MTI

Forrás: