Hogyan kezdődik a szülés?

A szülés minden nő számára félelmetes dolognak hangzik, ám ha nagyjából tisztában van azzal, mi következik, mi hogyan történik, talán kevésbé tűnik annak.

Ha még nem szült sosem, a kismamát minden újdonságként éri. A félelmet nem csak az okozza, hogy tart a fájdalomtól, de nem is tudja pontosan, mi és hogyan történik majd vele. Jó esetben bepakolva vár rá a kórházba szükséges táska, a többi a természetre van bízva.

A szülésnek három szakasza van, az első a tágulás: ennek jeleit érzi először a kismama. A tágulás kezdetét a méhösszehúzódások jelzik, azaz szülési fájdalmak. Addig tart, amíg teljesen eltűnik a méhszáj. Ez a leghosszabb és leginkább megterhelő szakasz, mivel a méhszáj tágulása lassú. Célja, hogy a baba a szülőcsatornában elindulhasson és világra jöjjön.

Ehhez nagyjából 10 centiméteresnek kell lennie a tágulásnak: van, akinél 8-, vagy ennél kevesebb órán belül megtörténik, másnál sokkal több ideig tart. Először csak rendszertelenül jönnek a fájások, gyengék és rövidek, később egyre sűrűbben jelentkeznek és erősebbek.

Rendszeresebbé válnak, végül 10 percesek lesznek.  A méhösszehúzódások elindulásával érdemes értesíteni az orvost, a szülés megindulásakor még enni sem árt valamit, hogy legyen a kismamának energiája! Később már nem ajánlott, mert hányingert is kaphat a szülés előtt álló nő!

Hogy a méhszáj mennyire van kitágulva, azt az orvos kézzel ellenőrzi. Nem kell megijedni, ha a terhesség utolsó hónapjában nyitva van egy vagy akár másfél ujjnyira is a méhszáj: ez gyakran megtörténik, nem jelent egyet a szülés megindulásával!

megszuletett-001

Ahhoz a szülési fájdalmaknak is jelentkezniük kell, valamint olyankor a méhnyak megrövidül. A kismama rásegíthet a méhszáj tágulására, ha felkel, sétál, vagy egy labdán ringatózik: a baba fejének nyomása segíti ugyanis a tágulást.

A méhszáj 3-4 ujjnyira kinyílásakor ellenőrzik a magzatvizet. Ebből meggyőződhetnek arról, hogy minden rendben van-e. Ha ugyanis például oxigénhiányos a baba, akkor zöld színűvé változik a magzatvíz. A méhszáj eltűnése előtti fél órában-egy órában keményen helyt kell állnia a kismamának, mert ez a rész tűnik a legfájdalmasabbnak és leghosszabbnak, a méhösszehúzódások ilyenkor a legerőteljesebbek!

A vajúdás alatt ajánlott a megtanult légzéstechnika alkalmazása, mert úgy megfelelő mennyiségű oxigén jut a véráramba, s kisebb az esélye, hogy pánikba esik a kismama, esetleg elájul, és ezzel lelassítja a szülést.

A méhszáj akkor tűnik el teljesen, ha már nem lehet kitapintani. A magzatvíz a magzatburok megrepedésével – vagy orvosi megrepesztésével – folyik el. A vajúdás ideje alatt a kismamának nagy szüksége van támogatásra, ezért fontos, hogy ott legyen mellette a partnere vagy az a személy, akiben megbízik!

Közérzetén könnyíthet biztatással, homlokát vagy karját borogathatja nedves ruhával. Fontos, hogy a kismamát segítő személy ne érezze magát kellemetlenül és ne essen pánikba, hiszen azzal nem segít!

Teljesen egyénfüggő, hogy melyik kismama hogyan viseli a fájdalmakat, ha csendben és fogait összeszorítva küzd, az ugyanolyan megfelelő, mintha úgy érzi, kiabálnia kell, és ettől jobban érzi magát. Ne korlátozzuk őt ebben, a légzésre azonban fontos, hogy figyeljen!

Forrás: