COVID – Jöhet a várandósok második oltása

A legújabb nemzetközi és hazai szakmai tapasztalatok és vélemények alapján a terhesség 36. hete előtti időszakig a második védőoltást is megkaphatják a várandós kismamák.

Müller Cecília azt mondta, az újabb eredmények és publikációk alapján, a Heim Pál Gyermekkórház kezdeményezésére, az infektológiai, valamint a szülészeti szakmai kollégium véleménye alapján módosították a várandósok és a szoptató kismamák koronavírus elleni védőoltásának ajánlását. Továbbra is érvényes, hogy az mRNS-alapú vakcinákat, vagyis a Pfizer és a Moderna oltóanyagát kaphatják meg a kismamák.

A terhesség 12. hete után, vagyis a második trimeszter alatt kapják meg ezután is az első védőoltást, a változás az, hogy az oltóorvos és a szülész-nőgyógyász mérlegelése alapján a másodikat a várandósság 36. hetéig, vagyis a szülés előtti negyedik hétig szintén be lehet adni. Annak, aki a terhessége alatt csak az első adagot kapta meg, a szülést követő második héttől javasolt a második adag beadása.

Fotó: MTI/Vajda János

Müller Cecília közölte: már 4,9 millióan regisztráltak a koronavírus elleni védőoltásra. A regisztráltak 80 százaléka, 4 391 794 ember megkapta legalább az első oltást, 2 559 041 embernek pedig már az oltás második adagját is beadták Magyarországon. A Janssen oltóanyagból egy adag is elegendő a kellő fokú immunitás kialakulásához.

Az oltóanyagok továbbra is folyamatosan érkeznek: szerdán 64 800 adag Moderna-, csütörtökön 67 200 AstraZeneca-vakcina várható. Az oltópontokon, a háziorvosi rendelőkben és az oltóbuszokon is “szaporán folyik a munka”, hogy a regisztráltak minél előbb megkapják oltásukat.

A Magyar Honvédség oltóbuszai jelenleg borsodi kistelepüléseken végeznek szolgálatot. Mostanáig 9 megyében 81 településen, 18 ezer embert oltottak be. Müller Cecília megjegyezte, mivel a Janssen-vakcinából egy adag is elég, ezért a “praktikusság okán” ezzel oltanak a honvédségi oltóbuszokon.

Rendkívül fontos, hogy a lakosság továbbra is ütemezetten, minden lehetőséget megragadva, a lehető legszélesebb körben vegye fel a védőoltást. Előzetes regisztráció után továbbra is lehet időpontot foglalni, jelenleg Szputnyik, Sinopharm-, vagy AstraZeneca-vakcinára. Aki valamiért nem tud megjelenni második oltásának időpontjában az oltóponton, hívja fel az oltópontot és jelezze. Így meg is tud beszélni egy másik időpontot, az ő időpontjára pedig behívhat mást az oltópont.

Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Müller Cecília elmondta: a regisztrált 16-18 évesek 90 százaléka már foglalt időpontot. Felhívta a figyelmet, hogy akik nem foglalnak időpontot szerdán, azok a fiatalkorúak nem tudják felvenni védőoltásukat a csütörtöktől jövő keddig tartó kampány során. Az oltásra érkező fiataloktól azt kérte: vigyék mgaukkal kinyomtatott igazolásukat az időpontfoglalásról; továbbá a kitöltött, általuk és valamelyik szülőjük által is aláírt hozzájáruló nyilatkozatukat, valamint taj-kártyájukat és személyiigazolványukat.

Azok, akik május 18-ig nem töltik be 16. életévüket most nem tudják felvenni az oltást, de regisztrációjuk későbbi oltási lehetőségre érvényes lesz. A Magyarországon jelenleg elérhető oltóanyagok közül csak a Pfizer-vakcinával lehet oltani a 16-18 éves korosztályt. A 16-18 éves korosztály regisztrációja a mostani oltási kampánytól függetlenül folyamatos, a későbbiekben a lakosság számára megnyitott oltási lehetőségeket tudják igénybe venni.

A járványügyi adatok – elsősorban a védőoltások folyamatos beadása, valamint a jelenleg is érvényben lévő védelmi intézkedéseknek köszönhetően – kedvezően alakulnak. A kórházban ápoltak száma 3 ezer alá csökkent. Jelenleg 2974 ember van kórházban, közülük 361-en vannak lélegeztetőpen. Az elmúlt napon 905 új fertőzöttet regisztráltak és 96 jellemzően idős, krónikus betegségben szenvedő beteg hunyt el. Kiemelte: egyre csökken az aktív fertőzöttek, és egyre nő a gyógyultak száma.

Milyen hatással van a COVID a terhesség lefolyására?

Forrás: https://napidoktor.hu/index