Fényszögek állása január 5.-én

Hold trigon Vénusz (harmonikus támogatás)

A jó hatású fényszögek nem idéznek elő betegségeket, de jó lehetőségeket kínálnak a betegségek megelőzésére. Ennél a bolygóállásnál sikeresen méregtelenítgetjük vesénket, gondoskodhatunk torkunk megfelelő  működéséről, fokozott víz és gyógytea fogyasztásával. 
Hold trigon Merkúr (a legharmonikusabb támogatás)
Szellemi képességeink nagyon jól működnek a mai napon, tele vagyunk ötletekkel, és a humorunk is kiválóan működik. Érzelmeinket jól ki tudjuk fejezni, miközben a valóságtól sem szakadunk el. Szellemi teljesítményeinket is a szeretet hatja át, így sikeresen győzünk meg másokat saját gondolatink helyességéről.  

A harmonikus fényszögek jelzik, hogy ma egészségünk érdekében sokat tehetünk. Ma az idegrendszerünk kényeztetése kerülhet sora, gyógyteák, és sok folyadék fogyasztásával. A mozgás jót tesz testi-lelki egyensúlyunk szempontjából is. ma mindenképpen tegyünk sétát a friss levegőn, vagy legalább egy-két buszmegállónyít tegyünk meg gyalog.

Hold  trigon Nap 

Érzéseink és gondolatvilágunk harmonikusan működik. Másokkal is jól tudunk együttműködni. Megtaláljuk a közös pontot, és egymást segítve tevékenykedhetünk a mai napon. Férfi és női énünk ma harmóniában áll. 
Merkúr együttáll Vénusz (együttműködés)
Szívesen beszélünk az érzelmekről, kimondjuk romantikus gondolatainkat. Kezünk munkájában megjelenik a szépség és a harmónia, művészi hajlamaink ma manuális tevékenységeinkben is megmutatkoznak. Jó nap ez a kézimunkázásra, de arra is, hogy olyan tájakra utazzunk, ahol a szépség és a harmónia tölti el érzékeinket. 
Hold oppozíció Uránusz (feszültség, kiegészítés)

Belső izgalom feszül bennünk, idegesebbek, ingerlékenyebbek vagyunk a szokottnál. Amibe csak lehet, hibát keresünk, és okot a lázadozásra. Kapcsolataink feszültségei ma könnyen kirobbanhatnak, és ha nem vigyázunk, érzelmi szakadáshoz vezethetnek.  

Egészségünk szempontjából a görcsök, és az idegi eredetű problémák veszélyeztetnek. Depresszióra és ingerlékenységre, dühkitörésekre sokkal hajlamosabbak vagyunk, mint máskor.

Forrás: