A fényszögek állása november 26-án

Vénusz szextil Uránusz (harmonikus együttműködés)
Ezekben a napokban új szerelem színesítheti az életünket, vagy az újdonságok, és izgalmak iránti érdeklődésünk, új barátokat vonzz az életünkbe. Szükségünk van a nagyfokú szabadságra, a szerelmi életünkben éppen úgy, mint a művészi tevékenységekben. A menstruációs görcsök, ?női bajok? ma könnyebben úrrá lesznek rajtunk, ám a jó fényszögnek köszönhetően, meg is találjuk rá a megfelelő és kíméletes enyhülést.   

Hold együtt áll, együtt működik Uránusz
Ennek a fényszögnek a hatására erős késztetést érzünk, hogy valami furcsát, vagy meghökkentőt tegyünk. Vigyázzunk azonban arra, hogy ez az érzés, nehogy olyan tettekre késztessen, amit a későbbiekben megbánhatunk. Nyugtalanok, és ingerlékenyek vagyunk az alatt a pár óra alatt, amíg a fényszög hatása érvényesül, a veszekedések is könnyebben kirobbannak ez alatt az idő alatt.

Merkúr trigon Mars (a legharmonikusabb együttműködés)
Kiváló alkalom, hogy kifejtsük véleményünket, előadjuk elképzeléseinket – amelyekről eddig vonakodtunk említést tenni, megvédj ük nézeteinket mások előtt, beszédet tartsunk, sőt fizetésemelést kérjünk. Önbizalmunk és szakértelmünk kedvező benyomást tesz hallgatóságunkra. Tárgyalásainkon sikerre számíthatunk. Bátran élni fogunk a lehetőségekkel. Szellemileg nagy teherbírással rendelkezünk és kihívásként fogadunk bármilyen nehéz vagy félelmetesnek tűnő problémát, amivel szembekerülünk.

Önbizalmunk és fizikai energiánk magasba szökik. Úgy érezzük, mintha az egész világot egy kézzel meg tudnánk ragadni.  
Egészségügyi szempontból izmainkra, mozgatóidegeinkre kell fokozott figyelmet fordítani, de ma az edzés, és a fejlesztés lehet különösen sikeres.

Hold szextil Vénusz (harmonikus támogatás)
A jó hatású fényszögek nem idéznek elő betegségeket, de jó lehetőségeket kínálnak a betegségek megelőzésére. Ennél a bolygóállásnál sikeresen méregtelenítgetjük vesénket, gondoskodhatunk torkunk megfelelő működéséről, fokozott víz és gyógytea fogyasztásával.

Forrás: