Cingár lustaságok? -avagy az alvás fogyaszt

Tudjuk, hogy az evés jelentősen befolyásolja kilóink számának alakulását, a szakemberek szerint viszont az alvással töltött órák száma is mérvadó!

Bár a lustálkodás egyáltalán nem segít abban, hogy lefogyjunk, „versenysúlyunk” megőrzéséhez igencsak sokat kell aludnunk. Az alvás hiánya ugyanis felborítja az éhséget és az étvágyat szabályozó hormonok működését, ezért ha keveset alszunk, inkább nyúlunk a kalóriában gazdag, magas szénhidráttartalmú ételekhez.

vékony

Foto:pixabay.com

Ez derült ki a Chicagói Egyetem kutatóinak nemrégiben készült jelentéséből. A legújabb kutatási eredmények még tovább mentek.

Egyes egyszerűbb életformák megfigyelése arra utal, hogy az alvás már az összetett központi idegrendszer kifejlődése előtt megjelent az élővilágban.

Előbb volt az alvás, mint az agy

Egy 1976 óta tartó, 68 ezer nő szokásait vizsgáló kutatásból kiderült, hogy azok, akik napi 6 óránál kevesebbet alszanak, közel háromszor annyi pluszkilót szedtek magukra, mint azok, akik legalább 7-8 órát pihennek éjjelente.

Forrás: https://napidoktor.hu/index